"LEGSZÍVESEBBEN...

... bemennék hozzá és megölelném" - monda Juli miközben az amszterdami állatkertben nézte a pingvineket.

Az már egészen kicsi korában kiderült, hogy közösséget alkot az állatokkal. Mintha egy csillagról jöttek volna. Emlékszem utaztunk a buszon, ott ahol a babakocsikat, bicikliket és kutyákat lehet szállítani, tehát középtájt. Ő két éves volt, még babakocsiban ült. Jöttünk haza Borkával az oviból, amikor valamelyik megállónál felszállt egy jó nagy kutya a gazdájával. Mellettünk álltak meg. Kb. 3 megállót ha utaztunk együtt, de mikorra leszálltunk, már a kutya nyaldosta Juli kezét. Ő meg hagyta. Talán itt lett nyilvánvaló, hogy nem mindennapi lesz az ő barátságuk. Mostanra a szeretet egy nagy adag tudással is kibővült. Néha biológia óránk van itthon, amikor ő a tanárnéni és mi tanulunk az állatokról. Mégis a mostani állatkert látogatásunkkor ámultam el először, hogy mennyit tud. Kapásból rávágja az akváriumban úszkáló legkülönösebb halra, hogí az a bőröndhal vagy a látogatók között randalírozó, hangosan üvöltöző állatokra, hogy ez nem más mint a bőgőmajom.

De hallhattunk kiselőadást a gorillák csapatbéli hierarchiájáról, miszerint is az ún. "ezüsthátú" a legveszedelmesebb, mert ő  a rangidős hím a csapatban. Aztán megyek pár lépést és tényleg ott áll egy táblán. Pedig Juli nem tud olvasni még... "És honnan tudod mindezt? -Láttam egy filmben..."
Na jó, akkor nézhetsz TV-t...