NYOMKÖVETÉS

 

Már hetek óta mocorog bennem valami: hogy írni kellene újra, csak most nem másokról hanem ezúttal magamat tenni ki az ablakba, hadd lássa ország világ, hogyan képeződik le mindaz, ami kint van, itt legbelül. Mert a lányok már nagyok, nem lehet őket csak így közszemlére tenni, így maradok én az észrevételeimmel meg az állandóan kavargó gondolataimmal, amiket meg jobb "kicsatornázni", ne foglaljanak olyan sok helyet a fejemben.  

Itt van például a tavasz... vagyis még pont, hogy nincs, csak majdnem: mert akárhogy is érzi az ember már zsigeri szinten, hogy bizony idén is el fog jönni, valahogy mégsem hiszünk benne és hagyjuk, hogy a fáradság ránk telepedjen és lehetőleg ne is eresszen. Mert hosszú, mert hideg, mert szeles, mert sáros, mert sötét. Pedig dehogyis! Már szinte egyáltalán nem sötét és egy pár napja már nem is olyan hideg. És mióta a Nap is lát minket, mert váratlanul kinyílt az ég felettünk, azóta meg könnyebb is minden. Egy kicsit. Mert hirtelen észrevesszük a fű zöldjét és az ég kékjét és a hóvirág fehérjét és annak a bokornak is a kis rózsaszínjét, aminek a nevét sajnos nem tudom, de minden nap rácsodálkozom, hogy jé, ez meg ilyen korán…?! 

A minap baktattam az esőben, sötétben, a nyakam behúzva, a kezem a zsebemben. Mentem, nem is néztem semerre, hagytam, hogy kiskutya vigyen. És egyszerre megcsapott egy erős, édes, hamisíthatatlan virágillat. Csak úgy „rám dobták” a semmiből. Még vissza is kellet lépjek párat, hogy hát ez meg…? Egy lonc bokor volt, sárga virágú, amit az ember, ha nincs szeme az ilyesmihez még talán nappal sem vesz észre, nem hogy este. Hát persze, hogy akkor az illatával kell kitűnnie, ha már egyszer a megjelenése olyan szerény! Sőt, szinte tolakodnia kell, hogy a magányos és kevésbé magányos kutyasétáltatók a sötétben, a szemerkélő esőben, fejüket lehajtva, nyakukat behúzva is észrevegyék, hogy jön ám a tavasz, de mindennek  meg van a maga ideje :) Türelem, talán már nem kell sokat várni, de addig is lehet a jeleket figyelni, a nyomokat követni. Mert minden nap elénk ugrik egy apró bizonyosság, csak észre kell venni!