OVI-ÜGY

Mióta visszajöttünk karácsony után, azóta Borka sehogyan sem talált vissza az oviba. Eleinte majd' minden reggel ment a cirkusz, este meg a nyafogás, hogy ő bizony nem megy oda, mert senkit nem ért és őt sem érti senki, így nincs kivel játszani, inkább hívjuk el Zsófit vagy Pannát (ők a nagyobb unokatestvérek), mert velük lehet magyarul beszélni.

Itthon már elkezdett németül beszélni, tehát a fejében már vannak dolgok, csak hát ez még nem elég. Az én fejemben is vannak dolgok, mégsem tudok két mondatot folyamatosan egymás után kimondani. Ehhez idő kell, no meg hát gyakorlás. Nyilván szavak szintjén ő is kommunikál a gyerekekkel, de nem tud királylányosat, meg királyfisat meg lovasat játszani velük. Azt a magyar gyerekekkel tud.

Szóval, nagyon nyögvenyelősen mentek a dolgok: ő sírt, engem meg mardosott a lelkiismeret, hogy "kell-e ez?" (Én is mindig azokon  a napokon éreztem jól magam, amikor ilyen-olyan ürüggyel itthon maradt. Nem volt sok, de előfordult. De tudom, hogy hosszútávon nem ez a megoldás, mert neki gyerek társaság kell.) De azért mindig elment, amiből arra következtettünk, hogy azért nem olyan rossz ott, sőt érdeklik az ott folyó dolgok, csak hát nehéz itthonról elmenni. Mert Rudi azt mondja, az autóban már sohasem csinálta a műsort, azt csak itthon, amíg el nem kellett indulni.

DE MOST!! Múlt héten a "Schulkinderek", vagyis akik ősztől iskolába mennek, elkezdtek varrni (a waldorf óvódákban nem feladatlapokat töltögetnek ki, hanem kézművelésen, zenélésen keresztül készülnek fel az iskolára). Tűpárnát készítenek filcből. (B., ha minden igaz,  jövőre még marad itt, de mivel nagy ő is, ezért bekapcslódhat.) Borka első nap ott kifigylete, hogy hogyan is megy ez, majd hazajött, azt mondta vágjak ki két kört, leült és megvarrta! Másnap már a boldogsától repülve jött haza, hogy az oviban is varrt és nagyon jó volt és még az óvónéni is megdícsérte: "Super Borbala!" És ez szárnyakat adott neki! Ezen a héten meg az udvaron ugróköteleznek: az óvónéni egy jó hosszú kötél végét rögzíti a kerítéshez, aztán egy adott énekre ritmusosan hajtani kezdi (Borka szerint "ráncigálja) és a gyerekek meg ugrálnak. Ezt is első nap itthon begyakorolta és tegnap már ő is ugrált. Egészen ügyesen megy ez is, bár még sokat szeretne itthon gyakorolni, mert azért van aki ügyesebb. Ez rám nézve annyit jelent, hogy minden dolgomat félretéve "ráncigálom" itthon a kötelet délután hosszan.... De ha ez kell, ahhoz hogy szívesen menjen, hát legyen! Nagy megkönnyebbülés nekem az , amikor arra a kérdésre, hogy "na, mi volt ma az oviban?" nem csak grimaszokat kapok, hanem azt, hogy "NAGYON JÓ!" 

A szomszédunkban lakó lány dél Kínából származik. Megkérdeztem egyszer tőle, hogy milyen a szülővárosa. Azt mondta, hogy sokáig szép volt, de mióta egy cipőgyár költözött a városba, azóta ragsztó szag terjeng a levegőben és a ragasztó bekerült az ivóvízbe is, és a csapvíz ihatatlanná vált. Hmm... Az anyukkája elment ebbe a cipőgyárba, hogy munkát keressen. Az első nap rosszul lett, nem dolgozhat ott (sem). A beszélgetésünk óta másképp nézek az olcsó kínai tömegcikkekre (meg a drágábbakra is). Mert ahhoz, hogy mi olcsón megkapjuk őket, az egyszerű emberek nagy árat fizetnek. Pedig ők is csak olyanok mint te vagy én...

INDIÁN LÁNY 2

A múltkori bejegyzés címe, hogy "indián lány" Julira utalt, de ma kiderült, hogy az indián tényleg lány! Ugyanis ma, hazafelé jövet megnéztük a tipit mindannyian és mivel egy ovis csoport éppen váltotta egymást még be is tudtunk egy kicsit kukucskálni. És ott ült Ő, aki legnagyobb meglepetésemre lány volt és szemüveges (de tényleg indiánnak tűnt - így a félhomályban). Borka csak azt sajnálta, hogy nem volt rajta tollas fejdísz, de hát mindent nem lehet.

INDIÁN LÁNY

csokievő indián

Az úgy van, hogy Juli "kisovija" egy igazi, nagy ovi egyik különtermében kap helyet hetente kétszer, hétfőn és pénteken. Ezen a héten, a "nagyoviban", ahova kis barátaink, Koppány és Ábel is járnak (amikor nem bárányhimlősek) ún. "indián hét" van. Ezalatt egy igazi (!!!) indián (tehát nem egy valamiféle Gojko Mitic), igazi tipiben üldögél az óvóda hátsó kertjében a gyerekeknek mindenféle tematikus programot kínálva (hogy pontosan miket, azt sajnos nem tudom). Hát ebből a mi kisovisaink sem maradhattak ki, persze, és ma látogatást is tettek az indiánnál a sátrában. Előtte alapos felkészítésben volt részük, indiános képeskönyvet nézegettek, sőt, a képen látható "indián sapkát" is elkészítették, hogy megadják a kellő tiszteletet az igazinak. (Ő, amennyire értettem, egy évig itt van most Németországban és most "beugrott" ide az oviba és felverte a sátrát. Azt nem tudom, mit csinál itt amúgy, lehet hogy az óvódákat járja...).

Hosszú papírcsíkot vágtak, azt megfestették, tollakat és "pomponokat" erősítettek rá, majd összeragasztották és innentől már le sem került a fejükről. Nagyon vicces volt, amikor mentem délben Juliért látni a sok rohangáló, törpe indiánt cumival a szájukban (már akijében, persze).  

A látogatásról magáról annyit tudtam meg, hogy az indián ott ült mezitláb szinte a csupasz földön (ma -3 fok volt egész nap), de tüzet rakott középen, így talán nem fázott annyira és a füst így ki tudott a tetőn keresztül menni. Állítólag a sátrában alszik is, de azért lehet , hogy indiánság ide, indiánság oda mégis bemegy éjszakára az oviba nehogy megfagyjona hidegben

Mivel ezek után Borka sem maradhat ki a jóból és ő is látni szeretné legalább a tipit, így még a héten elsétálunk és bekukucskálunk az ovi udvarába, hogy együtt is láthassuk a "csodát".

BETLEHEM

Borka ma készített nekem viaszgyurmából egy Betlehemet. Már tegnap nekiállt: először született meg Mária, József, majd a kis Jézus figurája az angyallal a háttérben. Őket oda is állította az éjjeli szekrényemre, hogy "mindig vigyázzanak rám" (Borka különös empátiával van megáldva).

Aztán közben annyira belejött, hogy ma már kiegészültek a különböző hangszereken játszó angyalokkal ( a képen a Szent Család körül, sárga, kék és zöld ruhában. Az arcuk azért sárga, mert addigra már elfogyott a fehér gyurma és különben is "nem baj, majd kínai angyalok lesznek".) Aztán jöttek a Három Királyok balról, sorban egymás után és mind "arany gömböket hoznak ajándékba a kis Jézusnak". Ezek után már nem maradhattak el a bárányok sem (a fent említett okok miatt szívárvány színekben: egyik hasal a bölcső mellett, kettő pedig lentről figyeli az eseményket), és a sort egy pásztor zárja sárga ruhában (zöld ujjal, balról), zöld kalapban és sárga pásztorbottal a kezében.

Nem tudom ez másoknál hogy van, de Borkát már egészen kicsi korától minden évben megérinti a karácsony varázsa (és nem csak a várható ajándékok miatt...). Amíg a magyar oviba járt, ilyentájt mindig a "Boldogságos szűz az anyja...", ill. az "Elindult Mária..." kezdetű daloktól zengett a ház. Itt, ugye azért nem tud még olyan teljes szívvel énekelni  (kivéve egy mikulásos és egy Márton-napi dalt), de mivel egyelőre minden nap van "háromkirályokos" "helyzetgyakorlat", azért nem múlik el ez az időszak sem nyomtalanul az itthoni életünkből sem. Mi pedig hálás közönség vagyunk (ehhez is), mert elfogultság ide, elfogultság oda, imádjuk, amiket csinál, legyen az rajz, festés vagy éppen gyurma... Én személy szerint szívből kívánom, hogy a fantáziája örökre megmaradjon ilyen színesen szárnyalónak. Nem tudja valaki,  mi ennek a titka?

A Szent család

Gáspár, Menyhért, Boldizsár

A VÍZ AZ ÚR

Született pécsi révén, számunkra azért ez a kialakult árvízhelyzet azért valahol nagyon izgalmas. Bizonyára nem  így gondolnánk ha minket is csónakkal menekítenének ki a házból, de így kb. 600 méter távolságból és egy biztonságot nyújtó házsorral közöttünk, azért mégis érdekes. A hóolvadás után 8 és fél méteren tetőzött a Rajna, aztán valamivel lejjebb ment, de mivel most is esett az eső két napog szinte folyamatosan, biztosan megint jó magas. Amennyire tudom, itt a házakat és az embereket közvetlenül nem fenyegette a víz, de a közeli Koblenzben már igen, azt a TV is mutatta. Azért készítettem egy-két képet a hiteles dokumentáció érdekében.

Csak összehasonlításként. Ez az első kép még a normális vízmagasságot mutatja, folyópart, bicikliúttal:

A következő képeken másr a mostani helyzet látható, vagyis a partoldalt, a bicikliútat és azt a pontot ahonnan a fenti kép készült, elnyelte a víz:

OTTHONRÓL HAZA

Három hét karácsonnyal, Szilveszterrel és újévi lencse-evéssel tarkított hét után, múlt pénteken otthonról hazajöttünk, ide. Szerencsére az útunk ezúttal sokkal zökkenőmentesebb volt, mint a hazafelé vezető. Történt ugyanis, akik esetleg még nem hallották, hogy terveinkkel ellentétben, december 19-n mégsem tudtunk hazamenni, a Németországot és a fél világot beborító hó miatt. A mi járatunkat is törölték, kb. 1500 utastársunkéval egyetemben. Így választhattunk, hogy szerdáig várunk (dec.22) és akkor felülünk egy budapesti járatra, vagy másnap reggel 7 órakor megpróbálunk eljutni Bécsig. Mivel további havazást ígértek, ez utóbit választottuk még akkor is, ha nem tudtuk, hogy Bécsből hogyan is jutunk haza Pécsig. Szerencsére Rudi öccse ki tudott négy órát szakítani a napjából, így kijött értünk Budapestről, majd visszavitt minket és ott elcsíptünk egy pécsi IC-t, ami újabb három óra alatt hazarepített minket. A gyerekek előtt le a kalappal, annyira jól viselték az egész hercehurcát, pedig ők is negyed 5-kor keltek reggel csakúgy mint mi. Soha nem győzök csodálkozni, azon, hogy mennyit bírnak!

Na, ehhez képest, a mostani utunk egy sétagalopp volt, igaz most hárman galoppoztunk át fél Európán, mert Rudinak már január 2-n el kellett jönnie és 3-n munkába állnia. Ez a téli menetrend pedig nem valami gyerekbarát! Este 8-kor indul a gép és 21.40-kor van Bonnban. Ehhez nekünk 14.45-kor el kellett hagynunk Pécset. Juli szerencsére a buszút nagyrészét átaludta, így "csak" Borkát kellett szórakoztatnom. Mert hát kell, hogy ne nyávogjanak, ne nyafogjanak mindenért, főleg ha más utas is van- most volt három is rajtunk kívűl. Ezért van nálam, ennivaló, innivaló. édesség, szinező, matrica, mesekönyv és még ki tudja, mi nem, hogy ne legyenek nyafogásra alkalmat adó üresjáratok (mindezek jól beosztva, hogy negogy az út vége előtt kifogyjak a forrásokból). A reptéren is várnunk kellett, ezt már némi veszekedés is tarkította (Juli rájött, hogy amíg észben nem éri fel Borkát,  fizikai erőt kell alkalmaznia, hogy védje az igazát), majd nekivághattunk a csupán másfél órás repülésnek. (Ez a fárasztó, hogy kora délután el kell indulnunk egy rövid repülés miatt...). Borkának megígértem, hogy ha nem nehezíti meg a dolgomat jobban, mint amilyen amúgy is, másnap az első utunk a gumicukor boltba vezet (erről majd még egyszer írok egy külön bejegyzést). Háát, rezgett a léc az utolsó pillanatig, de végül is összességében tartotta magát. Juli is csak egy óriás-hisztit csapott, amiatt, hogy be kellet csatolni az övét leszállásnál, de ekkor már a többi kisgyerek is sírt a gépen, így tulajdonképpen nem is volt olyan kellemetlen. Meg amúgy is azzal voltam elfoglalva, hogy szorítsam  a csattot, amit ő folyamatosan le akart tépni magáról. Na, de minden jó, ha a vége jó, leszálltunk, Rudi várt és én ahogy észrevettem, abban a pillanatban kiereszettem és innentől már úgy éreztem magam mint akin átment egy tank.Vagy kettő. Érdekes, hogy amíg tartania kell magát az embernek, addig tartja, de mihelyst  megneszel egy kis rést, abban a pillanatban elengedi magát. De mindezek után, mindig egy hősnek érzem magamat és szétvet a büszkeség, hogy megcsinátam teljesen egyedül (és örülök, hogy a jövö héten még nem kell megtennem újból ezt az utat)!

Itt, másnap gyönyörű napsütéses 15 fok várt minket (így biciklivel tudtunk menni a gumicukor boltba, ami már csak hab a tortán) és egy kiáradt Rajna. Rudi szerint mind az a rengeteg hó, ami karacsonykor, előtte és utána leesett, gyakorlatilag egy nap és egy éjszaka alatt elolvadt, így nem csoda, hogy -kis túlzással- a folyó itt nyaldossa a nappali ablakát...