ITTHON...

... feltoltodunk hosegbol, napfenybol, meleg szelbol, izekbol, szinekbol, beszelgetesekbol, baratsagokbol, kertbol, Nok Lapja-bol, kakaos csigabol, tokfozelekbol, vajas kiflibol... OTTHONbol. Ezert jottunk.


(sajnos ezen az itthoni gepen nem talalom az ekezetes betuket. Igerem, mihelyst meglesznek, valtok...)

BORKA BALLAG

 Kedves és rövid - talán ezzel tudnám Borka óvodai ballagását jellemezni. A mai nap is úgy indult mint  bármelyik másik csütörtök: korán kelés, készülődés, logopédus. Csupán abban különbözött a többitől, hogy kellett vigyük az iskolatáska mellé 3 szál rózsát és egy doboz almalevet. No, nem a logopédusnak, hanem utána, az oviba. A táskát eredetileg Borka jövő heti születésnapjára szántuk, de miután kiderült, hogy itt úgy járja, hogy az ovis gyerekek a ballagásukra már viszik magukkal, így előző este már odaadtuk (Julinak pedig ezzel egyidejűleg egy új cápával gazdagítottuk az eddigi, közel sem csekély állatgyűjteményét). Az öröm határtalan volt (mindkét ajándékozottnál). Még vele is aludt (mindkettő), így:

A rózsát a rózsakapuhoz kellet vinni, ami alatt a gyerekek átballagnak, ezzel jelezvén, hogy most egy óriási lépést tettek meg az életben: az óvodából, az iskola felé. Az almalevet pedig ahhoz a különleges reggelihez, amiben a ballagóknak ma része volt (a vajaskenyér + tea helyett, ma zsemle + lekvár + almalé járt, no meg kevés édesség utána). Az egész nap róluk szólt, körülöttük forgott minden. Mi (és ezúttal nem Rudi és én, hanem itteni barátném, Gabi, és én - Rudinak fontos megbeszélése volt) pontosan délre érkeztünk és elfoglaltuk helyeinket. A gyerekek elénekelték és eltáncolták Csipkerózsika meséjét (melyben Borka egy jótündért alakított, aki hasztalan ébresztgette a fentnevezettet 100 éves álmából), majd egyenként átvonultak a rózsakapu alatt 1-1 óriásnapraforgóval a kezükben. Mind a tizenketten. Fényképezni nem lehetett, ezért csak a  szóbeli beszámoló. Ezután  megkapták a táskájukat, az összes itt készült rajzukat és festményüket, ill. minden barkácsolásukat, amiket az elmúlt hónapokban készítettek. Ennyi. Ezután már lehetett fényképezkedni, de olyan nagy lett hirtelen a káosz azon a szűk kis folyosón, hogy nem igazán sikerült a hangulatot elkapnom. Mármint az ünnepit. Talán még ez, de ez meg homályos:

Úgyhogy olyan rövid és olyan frappáns volt az egész ceremónia, hogy az embernek elérzékenyülni sem maradt ideje, meg elmélázni azon, hogy "Nahát?! Már ekkor lenne? Hiszen most született..." meg effélék. Hogy ez baj-e? Nem tudom. Azért ha leülepedik minden bennem, beleértve az egész évet, akkor biztosan eszembe jut majd, hogy "Nahát?! Már ekkora lenne? Hiszem most született..." meg effélék.
 Én részleteiben már nem emlékszem az óvodai ballagásomra, csak arra, hogy sorban álltunk és kaptunk egy számolós képeskönyvet Reich Károly rajzaival. Ez mind a mai napig meg van otthon, a beírással, hogy "ballagásod emlékére" és a pöttyös labdával, ami a jelem volt. Borka egy időben nagyon szerette, amikor elkezdték a számok érdekelni.

De nem mentünk ám üres kézzel! Itt nem szokás egyenként ajándékot adni az óvónőknek, csak közöset. Mi is adtunk egy padot, amire leülhetnek ha az udvaron vannak. De mi azért jó magyar szokáshoz híven, szerettünk volna valami személyeset emlékül hagyni Borka után (nem egy Zsolnay vázára gondoltam). Nem az óvónénik kapták, hanem az ovi és a gyerekek: egy waldorf babát varrtam, ami nem szándékosan ugyan, de valahogy tényleg Borkára hasonlít és a -teljesen meghatott-  Frau Kunz a Borka nevet is adta neki a keresztségben. Így aztán Borkából mégis maradt egy az oviban....

EREDMÉNYHÍRDETÉS

Köszönöm szépen a megfejtéseket! Szoros versenyben ugyan, de elsőként pátyi kedves olvasónk találta el, hogy természetesen egy POLIP rotyogott ott vasárnap délután a fazékban. Sőt, nem is egy, hanem három, de ez nem volt kérdés. Ajándékát személyesen veheti át a jövő héten :)

TARKABARKA

Ki látja a magyar zászlót?

Ismét eljött a bonni kisebbségek bemutatkozó napja. Már meséltem róla tavaly is   ( és ha most tudnék egy direkt linket kapcsolni az akkori beírásomhoz, megtenném, de sajnos nem tudok, vagy az archívumban érdemes kutakodni vagy az emlékezetében annak, aki már akkor is olvasta.) Most a főtérre és környékére tették, mert nálunk itt  a Parkban valami más program volt. Így egy kicsit szűkösebb ugyan, de ugyanolyan színes volt a program mint azelőtt. Itt, Németországban szeretik az egyesületi formát. Mindenre szerveződik egy, így mi sem természetesebb, hogy az itt élő népek is egyesületbe tömörülnek. Ez a mai is egy jó alkalom volt a számukra, hogy bemutassák magukat, ill. adományt gyűjtsenek a működésükhöz. Persze ez nekünk (mármint a család nőtagjai számára) jó ürügy volt, hogy aprópénzért válasszunk magunknak vásárfiát, és mindezt ráadásul egy-egy magasztos cél érdekében (ha!). Így aztán gazdagodtunk egy-két afrikai karkötővel, zsírkőből faragott szivecskékkel és az ujjunk hegyén egyensúlyozó szitakötővel, amik megvásárlásával támogattunk egy ivóvíz projektet Beninben (én már tudom, hol van!) és egy vietnámi segélyszervezetet. Persze idén is leginkább hasukon keresztül fogták meg a nézelődőket, mert minden standra kivétel nélkül jutottak finom falatok is a világ minden részéről. Csak úgy terjengenek az illatok (és ezúttal nem úgy mint nálunk a lépcsőházban esténként), harsog a zene, rabul ejtenek a színek, a hangulatok. Hihetetlenül izgalmas! Érdekes, hogy európai stand nem nagyon akadt, talán csak lengyel, orosz és román és spanyol, annál több dél amerikai, ázsiai, ill. afrikai, talán mert ők minden tekintetben egzotikusnak számítanak a világ eme csücskében.

Indiai henna festés

Girlandok Mexikóból

Üzbég nemez mamuszok

És aki elsőként megmondja, hogy mi is fő a kondérban, ajándékban részesül!!! Ne hagyjátok ki!!

EGY KIS JÓSZÁNDÉKÚ...

kreatív.

Ha már itt  a nyár (éppen itt is, de messze nem annyira mint "ott") és a 40 fokos kánikula ellenére (vagy pont azért) valakinek kedve van egy kis alkotóművészethez, amivel ráadásul egy jó ügyet is támogat, hát ne késlekedjen! Az előbbivel a "Gólyahír" Egyesületet segíthetjük egy nagy projekt valóra vázásában. Ők örökbe adással foglalkoznak és ezúttal az a tervük, hogy olyan anyukákat segítenek egy egy babatakaróval (is), akik eredeti szándékuktól elállva mégsem adják örökbe a megszületett babájukat.

 http://homokreativ.blogspot.hu/2012/06/kuldj-egy-viragot.html

http://chezmdmselle.blogspot.de/2012/05/kozos-nagy-nyari-moka-avagy-az-ev.html

A második nem egy a szoros értelmében vett karitatív munka, de jó mulatságnak tűnik. Egy Franciaországban élő magyar lány (itt ajánlom a blogját F.o. felé kacsingató kedves olvasóim számára :)) szeretne egy horgolt ágytakarót magának, de mivel ő is látja, hogy az ötlet az elkövetkezendő 50 évben nem fog megvalósulni ha csak magára számíthat, így azt találta ki, hogy megkéri a blogja olvasóit, segítsenek. Küldjenek egy vagy több kék, fehér vagy barna 15x15 cm-es horgolt négyzetet, amit majd ő takaróvá fog összeállítani. Ja, és ajándék is jár érte!!!  Micsoda ötlet!! Kár, hogy nem nekem jutott eszembe! Akinek kedve van és affinitása a hőség ellenére is a horgoláshoz, rajta hát!! Én mindenképpen indulok, mert a határidő hosszú, csudaszép kézimunkálkodós csomagokat lehet nyerni, meg amúgy is egy ideje már keresem a "jószándékú" kreatív ötleteket (már találtam mást is, majd meséle erről is). A horgolótű igazán befér még a csomagunkba...

GOFRI ÚJRA

Mivel hallom, hogy többetek az én gofri receptemet használja :)), a "régit", hát most itt egy újabb, ami még az előzőnél is sokkal jobb. Szerintünk.

2 csésze liszt
4 tk. sütőpor
2 ek. cukor
2 tojás
1 1/3 csésze tej
2 ek. joghurt
1/3 csésze olaj

Az elkészítés ugyanaz, mint máskor: bekeverni, kicsit állni hagyni (ha a körülmények is engedik), megsütni, megenni. Kíváncsi vagyok a véleményetekre!

2. FILM: AMAL

A 2. film, amire a "fogadalmi" választásom esett egy kanadai-indiai produkció 2007-ből: "Amal"

Mese az anyagi gazdagságról-lelki szegénységről, ill. az anyagi értelemben vett szegénységről, de lelki gazdagságról. Ugyanakkor a mai Indiáról annak képeivel, színeivel, a szélsőségeivel, a mindenféle értelemben vett gazdagságáról és a szegénységéről. Szerintem mióta a világ, világ rengeteg irodalmi mű és manapság rengeteg film járja körül ezt a témát, mivel az emberek és az élet már csak ilyenek: sokakat rossz felé visz a pénz és sokakat a jó úton tart a pénztelenség. Így van ez mindenütt a világban. Még Indiában is...

Nem vagyok egy India fanatikus, nem is leszek, és ezután a film után sem gondolom, hogy valaha is elszeretnék jutni a világnak eme kusza szegletébe, de mióta személyesen ismerek indiai embereket, azóta egyre jobban érdekel, hogy ők milyen világból is érkeztek ide. Gondolom, hogy az ENSZ alkalmazott felsőszomszéd, ill.a még feljebb lakó doktornő nem abból  a riksa-sofőr képviselte milliőből indult, mint Amal a filmben, de talán az alagsorban lakó és egy -gazdag- amerikai családnál szolgáló bombey-i lány igen. Most ha rájuk nézek, egy kicsit jobban mögéjük tudok látni. Értem már, hogy miért furcsa nekik, hogy Indiához képest itt üresek az utcák és miért kell kiabálva beszélniük még itt is (ezt szokták meg otthon, ahol ha érvényesülni akarnak abban a tömegben, egyszerűen muszáj). Arra nem derült fény, miért is kell éjszaka főzniük...