VOLT EGY NYÁR...

... ami ma hivatalosan is véget ért: elkezdődött az iskola és az óvoda is. Pedig micsoda nyár volt!! Azt nem mondhatnám, hogy hosszú, mert az itteni rendszer szerint csak 6 hét jutott ki, de azt hogy forró, azt igen! Azért nem aggodalmaskodtam én a későn érkező tavasz/nyár miatt itt, mert tudtam, hogy rám még fog idén sütni a nap és nem is keveset. Így is lett. De ahogy mondják, jóból is megárt  a sok, 5 hét után azért már vágytam az itteni huszonfokos kánikulára...

Ebbe az ö hétbe, amit  a másik, magyarországi élerünkben töltöttünk, sok minden belefért. Mondhatnánk: gyorsan éltünk. Egyik program érte a másikat, de mégis egy valamit emelnék ki: a horvátországi nyaralásunkat. Mert nem csak amolyan horvátországi nyaralás volt napsütéssel, meg tengerrel,  meg kék éggel, meg fagyival, hanem KEMPINGEZŐS nyaralás! 

Tudom, mert kiolvastam a Nők Lapjából :)), hogy ha az ember 40 felé nosztalgiával gondol vissza a gyerekkorára, mint a "boldog békeidőkre", az az életközepi válság egyik jele. Ha ez így van, akkor nekem az van - ha ezzel jár, ám legyen! Ugyanis gyerekkoromban mi évekig kempingeztünk. Bejártuk szinte egész Európát és -bár ezt akkor még nem tudtam - életreszóló élményekkel, benyomásokkal, hangulatokkal tértünk aztán haza. Ezt szerettem volna minél előbb a saját gyerekeimnek is megmutatni, csak eddig még mindig túl kicsik voltak, túl ez volt, túl az volt. Aztán telnek az évek és kifogás mindig akad, így most már mondtam Rudinak, hogy menjünk már, mert lehet, hogy 5-10 év múlva már mi nem akarunk menni és köszönjük szépen, de inkább nem kérünk a matracon alvásból és a közös zuhanyzóból. Így aztán felkerekedtünk!! Becsatlakoztunk két rutinos kempingező családhoz és nekivágtunk: Horvátország, nem messze, nem túl hosszú idő, garantált (?) napsütés, meleg... csak próbaképp. És örömmel mondhatom, hogy nem csalódtunk!! Mert:

- Azt már meséltem, hogy nekem mennyire jól esik időről-időre kitörni a jó kis kipárnázott mindennapjainkból és igenis élvezem, amikor egy kicsit vissza kell venni a kényelemből (és nem csak nekem, de a gyerekeknek is csak a hasznára válik).

- élveztem, hogy gyakorlatilag éjjel-nappal a levegőn voltunk.

- a gyerekek (mert öten voltak összesen) biztonságos keretek között azt csináltak, amit akartak és ezáltal nagy lépéseket tettek az önállósodás útján (érdekes, hogy ott egyedül zuhanyoztak, fogat mostak, mosogattak..., amit aztán hazaérve egy szempillantás alatt el is felejtettek és visszaálltak az "Anya ez + Apa az" funkcióba. De legalább láttuk, hogy képesek ha akarnak...) Csak jöttek, szóltak, hog most ide mennek és már el is tűntek...

- a kempingben mindenki egyforma. Nincs holland, meg német, meg magyar,  meg olasz, meg mittudomén, csak embertársak vannak, akik reggel ugyanúgy magukra öltik a bikinit és ugyanúgy állnak sorban a zuhanyzónál és ugyanolyan kócosan és álmosan veszik reggel az irányt a mosdóhelyiség felé és ugyanúgy ballagnak a lavórokkal a mosogatók felé tekintet nélkül arra, hogy az igazi életükben ők hogyan is élnek, mit is csinálnak.

- és este mintegy felhőként üli meg a tábort a grill-illat (annak idején ez az "egyen" Maggi leves volt, de hát változnak az idők...), meg az esti neszek és soknyelvű beszélgetések közös zaja.

Azt hiszem, ezáltal megtaláltuk az ideális nyaralási formát. Mindannyian egyformán élveztük, egyformán elfáradtunk, de egyformán feltöltődve tértünk haza. De azt be kell ismerjem, hogy igen "ideális" melegben, napsütésben, de azért északnak nem biztos, hogy sátorral vágnék neki...

BORKA 8 - MOST MÁR TÉNYLEG

Szeretem néha megnézni a gyerekek újszülöttkori képeit, mert szeretek mögéjük látni: mert mindaz, amilyenek most, már akkor is bennük volt, csak akkor még nem jött át (vagy átjött, csak még nem ismertük annyira egymást, hogy pontosan értsem is). Csak lassan, fokozatosan mutatkozott meg az "igazi" énjük. Bár azt hiszem, a mostani még mindig nem az igazi énjük... Hogy milyen lett Borka azóta, amióta ilyen volt? 

Szép és okos- nyílván- de talán a legfontosabb tulajdonsága a világ dolgai iránti érzékenysége. Ezalatt nem csak azt értem, hogy meglátja egy virágban egy felhőben is a szépet és ő is törekszik a környezetét a maga eszközeivel széppé tenni (az ünnepi teríték, vagy csak egy szál virág, egy gyertya nem maradhat el) hanem, az emberek iránt mutatott érzékenységét is, az empátiáját. Neki már egészen kicsi kora óta az a fontos, hogy másoknak örömet szerezzen. Emlékszem egy napra, 4 éves volt, amikor ezt mondta. "Holnap nagyon boldog napom lesz - Nagyi névnapja!" És gondolom készült is valami ajándékkal. Mert már kicsi kora óta mindig készül ajándékokkal alkalomra is vagy "csak úgy", hogy boldoggá tegye a kiválasztottat (rajzok számolatlanul, karkötők, varrott, horgolt, kötött "ezmegazok" . Azt hiszem, neki az "adás" a szeretetnyelve. Abban is biztos vagyok, hogy Julival azért jönnek ilyen jól ki, mert ő anyáskodik felette, Juli meg -amilyen kényelmes- hagyja. "Idegenben" mindig figyel rá, segíti. Ha beteg, körülugrálja, teát főz, puha ágyat készít, csak, hogy minél előbb meggyógyuljon és minél előbb helyreálljon a rend, mert az állandóság ugyanolyan fontos. A megszokott ritmus, a nyugalom, az állandó "szereplők". Ha valami borul, minél előbb "helyére kell billenteni a világot". Azt gondolom, ha így marad, jó ember válik belőle - jó felnőtt (ember), mert már most is jó (gyerek) ember...

BORKA 8

Borka születésnapját ünnepeltük. Immáron a nyolcadikat és még csak előre, mert a napja még vissza van és nem is mi, együtt hanem a kis barátnőkkel (egy szavunk sem lehet: Borka kevés kislányt hívott és egytől egyig nagyon helyesek voltak). Itt az előre ünneplés nem szokás, sőt az utólagos sem nagyon, de én nem szerettem volna életem első -és valószínűleg nem is utolsó- igazi német buliját egyedül levezényelni a hét közepén, és a jövő hétvégén végre mi is felkerekedünk már, tehát maradt a tegnap.

Nem mondom, hogy nem kellett erre a három órácskára is rengeteget készülni és nem mondom, hogy nem fáradtunk el ebbe a röppke pár órában is, amit pedig csak 6 gyerekkel mulattunk át nem az egész osztállyal. De végig németül, végig vigyázva, hogy minden jól menjen, ne menjen senki se mélyen be a Rajnába (nem, nem fürödtek, csak a lábukkal mehettek be egy kicsit), se túl közel a tűzhöz és összességében mindenki érezze jól magát. Igazi német buli volt: ettől-eddig, adott téma köré szervezve, kincskereséssel, barkácsolással, evés-ivással, közös játékkal. 

Mivel  a Rajna parton ünnepeltünk (szerencsére az idő is kegyes volt - idén igazán nem panaszkodhatunk), a téma adott volt: a víz. A kincskeresés a találkozási ponttól, a "táborhelyig" vezetett, a pontos instrukciók lufikba rejtve: "keress egy szobrot", utána "keress 3 nyírfát", majd "keress egy bicikliút táblát"... stb. és legvégül ott várta őket a parton egy fa gyökerei közé diszes dobozva rejtve "A" kincs: mivel csak lányok jöttek, így csiga alakú kis szappant és egy-egy kék fürdőgolyót rejtett a ládikó. Talán ennek volt a legnagyobb sikere... Tüzet raktunk és amíg leégett, akváriumot barkácsoltunk. Arra figyeltünk, hogy sokat kelljen jönni-menniük, fát gyűjteniük, meg homokot, kavicsot, kagylót és növényeket a kis dunctos üveg akváriumhoz - ezáltal lehetőséget sem adva a holt időnek. Ezalatt Rudi nyársakat faragott és jöhetett a kolbász- és pillecukor sütés. (Csak Juli lépett bele  a parázsba -szerencsére nem egy vendég gyerek-, őt meg gyorsan beleállítottuk a folyóba). Evés után még marad idő egy kis idő játékra, amit már egyedül kitaláltak és  le is játszottak, majd ballagtunk vissza a kiinduló pontra. Ennyi és nem több, ennyi és pont elég gyereknek, felnőttnek egyaránt.

LÉPÉSRŐL-LÉPÉSRE

Egy ovis anyuka, akivel az elmúlt három év során a köszönőviszonynál közelebb nemigen kerültünk egymáshoz, elhívott a mai születésnapi reggelijére. Ha így folytatjuk, 2020-ra legjobb barátnők leszünk :)

BONNBA' JÓ

Egy kicsit elmaradtam az utóbbi időben az írással, mert nem is nagyon értem rá és őszintén szólva alkotói válságban is kerültem... De most nekidurálom magam és elmesélem mi újság a házunk táján...

Például már harmadik éve vagyunk itt... Bizony!! És ez, a harmadik év volt számomra talán az eddigi legjobb. Belerázódtam, megszoktam (már a "Budapester Salat"-on sem akadt meg a szemem egyszer sem, de azért ha mórahalmi paprikát látok a boltban, mindig azt veszem - de érdekes, hogy a kelet-európai ismerősök is mind...). Már tudom, mit lehet elvárni és mit nem a németekel szemben, már kiismerem nagyjából magamat a szokásrendszerben, sok mindenen nem akadok már fenn, sőt vannak dolgok, amiket kifejezetten megszerettem. Ilyen pl. a pontosság. Hogy egy program, egy meghívás pontosan ettől- eddig tart és nem tovább. Jó így. Kiszámítható. Az ember tervezhet a napjával. Jó még a "Kaffee und Kuchen" szentsége is. Mert szeretem a kávét is és a sütit is. A kettőt együtt meg főleg! Szeretem a relativ biztonságot: hogy kint hagyhatom a bevásárló szatyrok egy részét a ház előtt, amíg a többivel bemegyek. Hogy nem baj, ha a telefon az autó ülésén marad, mert valószínűleg később is ott lesz. Jó, hogy nyugalom van: senki nem siet, idegeskedik, rémüldözik, hogy "jaj, csak baj ne legyen!" Úgysem lesz. Nagyon élvezem, hogy végre boldogulok annyira  a nyelvvel, hogy már el tudok "csak úgy" cseverészni, hogy olyan anyukákat is megértek az iskolában, akiket azelőtt csak "nyomokban", hogy sokféle helyzetet meg tudok  már oldani, hogy egyre bátrabban telefonálok is (mindezekben persze nem kis szerepe van az intenzív német nyelvtanfolyamnak, amire az utóbbi hetekben jártam). Ezek mind nagy (sőt NAGY) lépések az előző évekhez képest. 2 év után lettek kedves német ismerőseim is. Nem mondom, hogy barátnőim, de rendszeresen tudunk találkozni és beszélgetni sok mindenről. Kettő az oviból, további pár pedig az iskolából.

Továbbá az is nagyon jó és megnyugtató érzés számomra, hogy a lányok szemmel láthatóan boldogok is kiegyensúlyozottak (és ezt már is észreveszi és meg is jegyzi). Borka már majdnem kész az első osztállyal. Még két hét vissza van ugyan, de azt hiszem, érdemben már nem tesztnek hozzá az eddigiekhez. Én úgy érzem, mindent megtanult és a mindennapokban használ is,  amit az első osztályban elvártak tőle: magabiztosan ír (németül fonetikusan ugyan, de itt negyedikig nem is kell másképp), magyarul egészen jól (igaz én még nem gyötröm a J/LY különbségekkel), százon feléül számol mindkét nyelven, kb. 20-ig összead és kivon. Tud egy kicsit furulyázni és NAGYON szépen kötni: az év során kötött egy labdát, kettő tyúkot egy nyulat és egy macskát - többek között. Angolból kevesebbet (sajnos a tanárnő sokat beteg), de oroszul egészen sokat tud már: énekeket, meséket (A répamesét, pl.) és a számokat 100-ig. Sokat változott is: magabiztosabb lett, sok barátnője van, de igazán-igazán jó, kettő. Szeret menni is hozzájuk, de azt is szereti ha ők jönnek (én kevésbé, mert Juli rosszul tűri ezeket a helyzeteket, így csak nekem nyafog egész délután). Juli is rendben van, jól érzi magát a bőrében. Elkezdtünk logopédushoz járni, mert még igencsak pösze. Ugyanahhoz megyünk, akivel Borkáva is jártunk tavaly. A régi barátságra való tekintettel (mármint B. és Frau Münz között),  Borka is bemehet. Én kint ülök  a váróban, olvasom a "Brigitte" magazint (ez a helyi Nők Lapja, de azért nem olyan jó) és csak azt hallom, hogy ők hárman jóízűen nevetnek. Úgy tűnik mindhárom fél remekül szórakozik. Ez is jó...

Nagyon örülök, hogy belevágtam a németnek újból és nem csak a  fentiek miatt, hanem végre felbátorodtam az élet több területén is. Adott egy napi ritmust azzal, hogy oda kellett menni (biciklivel, a parkon át amitől már nagyon jól indult a nap), ott értelmesen, emberek között töltöttem a délelőttöt, hogy utána hazakerekeztem, mentem a gyerekekért és délután még újra elővettem a tanulnivalót (ezért mentem, hogy tanuljak...), nagyon sokat adott. Például pontosan látom már már, hogy itt az idő, hogy előjöjjek a "csigaházamból" és dolgozni kezdjek. Mert lassan megőrülök, az itthonléttől, a látszattevékenységtől. Jó, eddig a gyerekeknek is nagyobb szüksége volt rám, de annyira szépen játszanak együtt délutánonként, hogy igaziból azt az időt magamra is fordíthatnám és pl. órákra készüléssel is tölthetném. Úgyhogy itt az idő, hogy újraírjam az önéletrajzomat és elküldjem egy (jó)pár nyelviskolába. Aztán majd meglátjuk. Nekem igaziből egy-két óra hetente már elég lenne. Helyrebillenne az önbecsülésem, mert már nem csak L. Borka és L. Juli anyukája lennék, hanem A. Nóra önálló, értelmes felnőttként is megmutatnám magamat a világnak. Ez a terv. De addig jöjjön még a nyár..

NA VÉGRE!

 Nekem jól esik a német "vonalak" közül néha kimozdulni (igen, jól esik az otthoni összevisszaság is...) és lazítani egy kicsit, és jól esik a városból a vidék kellős közepébe csöppenni, és jól esik a "tutiból" egy kicsit alávenni. Itt arra komfortzónára gondolok, amivel gyakorlatilag ki vagyunk párnázva: autóval megyünk majd' mindenhová,  egy karnyújtásnyira vagyunk a radiátortól, a fürdőkádtól, a Tvtől és a kényelmes kanapétól. Na, nem mintha bánnám, félreértés ne essék, de néha ezt már soknak érzem. Ti nem vagytok ezzel így? Egy kicsit sem kell alábbhagynunk, alkalmazkodnunk az egyszerűbb körülményekhez, és összességében sok a műanyag, a beton, a levegőtlenség  és kevés a madárfütty, a lélek (bár én itt a zöldben még nem panaszkodhatom). Ezért szeretek Hollandiába menni, mert valahogy ott úgy érzem, egy kicsit lazább, természetközelibb az élet és még ha csak pár nap is, mégis feltölt. 

Már régen ígértem a beszámolót a legutóbbi kiruccanásunkról, de aztán azóta annyira felgyorsult az élet, hogy elmaradtam vele. Már annyi minden történt azóta, hogy úgy tűnik, igaz se volt. Pedig ott jártunk, képek is vannak...

Ugyanott  voltunk, ahol már 2 éve is: Delpht mellett, egy madárrezervátum kellős közepén, egy csatornákkal szabdalt erdő-szélen egy amolyan igazi holland "falusi turizmusban". Nem kockáztattunk, ami egyszer már bejött, annál maradtunk (mivel tavaly kockáztattunk és olyannyira nem jött be, hogy bejegyzés sem készült róla). A gyerekeknek (meg hát nekünk is) szuper a állatok miatt, a tenger is közel van, és ha éppen nem olyan az idő, hogy egész nap a parton lehet bogarászni (amivel azért valljuk be ugyanúgy számolni kell mint itt), ott van Depht a "fülbevalós lánnyal", Hága az új királlyal (Borka nem nagyon érti, hogy a mai királyok nem koronában és palástban üldögélnek egész nap a piros bársony trónon mint a mesékben) vagy éppen a Leiden nevű ékszerdoboz. Egész nap sétálunk a friss levegőn és gyönyörködünk. Ha meg elunjuk, vagy kifújt a szél, óriás palacsintát eszünk és ülve bámészkodunk tovább.

Nagyon szeretem Hollandia hangulatát, szinte bármikor kapható lennék egy kirándulásra, mert:

- mert olyan mint "Teszvesz város"

- mert vidékiesen bohém (jártatok már olyan panzióban, ahol az összes vendég a konyhában, egy nagy asztalt körbeülve reggelizik és a személyzet közben ott süt-főz?)

-mert állandó a kikötői hangulat

- mert merész

- mert a kétméteres, pirospozsgás, szélfújta, kócos fejeken látszik, hogy az élethez egyfajta nagyvonalúsággal állnak hozzá

- mert természetközeli

-mert letisztult 

- mert mindez az embereken is látszik és

- mert nagyon zöld

(A gyerekek pedig azért, mert finom a tej, mert minden nap lehet palacsintát ebédelni  és, mert  a vajaskenyeret tortadarával lehet enni... Kinek mi?)

Legalább ennyire...

Bogarászók

Madárlesen

Hágánál a tenger

Holland klisék a leiden-i piacról 1.

Holland klisék 2.

Kismacska az ablakban...

...nagy kutya az utcán (hogy ez is kinek jutott az eszébe?!).

Horgolt házszám... Stílusos? Bohém? Merész? Praktikus?

Jaj de szeretnék egyszer egy lakóhajót kipróbálni! Hogy én innám a kávét a fedélzeten! Hogy az én ruháimat lengetné a szél!

MA ITT VOLT A VILÁG VÉGE...

  video  (nem saját, nem is túl szalonképes)

és ugyanaz képekben

 Mi jól vagyunk, bár én még nehezen tértem magamhoz a döbbenettől, pedig már elmúlt, a nap is süt, mintha mi sem történt volna, csak az utcákon hátramaradt szemét, a lezárt utak, a leázott  pincékben szorgoskodók és a házak elé kipakolt vizes limlomok tanúskodnak arról, hogy ma itt volt a világ vége. 2 egész órán keresztül...