ITT VAN MÁJUS 1!

Lassan már 5. éve élünk itt ahol , ez már talán a 4. május 1-nk volt, de azt hiszem még egyszer sem meséltem a májusfa állítás eleven szokásáról. Azt nem tudom, hogy Németországnak csak ebben a csücskében szokás-e (erről a no-i olvasók tudnak többet), de itt bizony mind a mai napig egy különös izgalom járja át a várost május 1-re virradó éjszaka.

Nem igaz, az izgalom már akkor elkezdődik, amikor április vége felé megjelennek a hirdető táblák, hogy hol is lesz május fának való nyírfacsemete árusítás. A mi útvonalunkon is van egy "tenyészet", ami aztán egyetlen napra árudává alakul és állnak sorban az autók, a szerelmes fiatalemberek válogatják a legszebb, legnyurgább, legmagasabb fákat. Azután (vagy már ezelőtt) ugyanezek a szerelmes fiatalemberek az OBI-ban vagy egyéb barkácshelyeken beszerzik a elmaradhatatlan fa- szíveket, hozzá a piros festéket és a krepp-papírokat, amivel aztán az éjszaka folyamán, titokban feldíszítik a kedves ablaka alá állított fát. Szeretjük nézni, ahogy április utolsó napján a kocsik csomagtartójából ugyanúgy kukucskálnak ki a nyírfák, mint a fenyők decemberben. De ennél is jobban szeretjük másnap, május 1-n figyelni, hogy hova is került fa és kinek a neve áll a szíven. A fák aztán kb. júniusig maradnak talpon, bár az első eső  igencsak megtépázza a szépségüket...

SCHLOSS SAYN

Ha már május 1-n nem dolgoztunk, hát kirándultunk... és ahogy mentünk-mendegéltünk egyszer csak csodálatos pillangókkal találkoztunk...

Ha Ti is mindezt látni szeretnétek, ill.megtapasztalni, hogy milyen az, amikor egy tenyérnyi pillangó a válladra száll vagy csak megsuhint, amint éppen az orrod előtt repül el, látogassatok el ide:

http://www.sayn.de/garten-der-schmetterlinge

CIRKUSZ TRALLALA *

Hogy én már mi mindent nem "bászteloztam", azaz barkácsoltam ovis ill. iskolás "éveim" alatt?! Legutóbb pl. ezt a "devils stick" szettet. Sajnos nem vagyok jártas a cirkusz világában annyira, hogy tudjam, magyarul ennek mi is a neve, de németül is ezt használják (talán zsonglőr bot?). Legalábbis Juliék a "cirkuszágén", ahová már egy ideje heti rendszerességgel jár. Ez egy cirkusz-szakkör az iskolában, ahol különféle kunsztokat gyakorolnak, aztán majd valamikor a nyáriszünet előtt lesz fellépésük is.

- "És mi volt ma cirkuszon?

- "ÁÁÁ... szögeságyon feküdtünk..."

Vagy gólyalábon jártunk vagy zsonglőrködtünk vagy ilyesmik, de most legutóbb ezeket a botokat készítették a gyerekek magukban kellő affinitást érző  anyukák segítségével. És hát mivel rá is értem éppen és ilyesmit még sohasem csináltam, ugyanakkor megvan bennem a kellő nyitottság az újra, hát elmentem.

Kellett hozzá kettő használt bicikligumi belső (pl. bicikliboltok, -szervizek szemetesében lehet ilyesmit találni vagy éppenséggel elkérni a boltban). Az egyikből egy kb. 4 cm-es csíkot vágunk, majd egy másik, kicsit szélesebbet, a gumi teljes hosszában. A másikból pedig még két darab, egyenként kb. 6-7 cm széles csíkot kanyarítunk le, szintén teljes gumihosszban. Tehát összzesen 4 csík, ill.. 3 farúd és némi színes szigetelő szalag.

A rudakat 50 cmre vágtuk, majd betekertük a gumibelsővel (jó hosszú legyen, különben nem fedi be az egész rudat és kezdhetjük elölről). A végeit fekete szixszalaggal rögzítettük. Ezután a szélesebb gumibelső csíkot rojtosra vágták a gyerekek, majd a rúd mindkét végére feltekerték, hogy egy-egy "bumszlit kapjanak. Ezt újra fekete szalaggal kellet rögzíteni. Juli ezt a befelé kunkorodó típust választotta, de lehet kifelé is. Szerintem úgy szebb, kócosabb, de nem az számít, hogy nekem mi tetszik jobban... Aztán már csak a színes szalagokat kell tetszés szerint rátekerni, díszítés képpen. Ez kész. A segédbotokhoz vékonyabb rúd kellett (vagy ez volt), újra körültekerni, rögzíteni, díszíteni és kész.

A játék menete: A két segédbotot a kezünkbe fogjuk, a bojtosat pedig keresztbe rájuk fektetjük. Azután megpróbáljuk a segítségükkel a magasba lendíteni, majd el is kapni. Tehát a bojtosnak vissza kell érkeznie a kézben tartott botokra. Lehet gyakorolni! Először csak simán elkapni, aztán már lehet a levegőben megfordítani (1x, 2x... gyakorlottak sokszor) és úgy elkapni. kezdetnek ennyi, de látom a you tube-n van ezer másik trükk... Szerintem a közelgő nyári szünetben még jó hasznát vehetjük...

 * "Cirkus Trallala" egy német gyerek CD címe...

(IDÉN) UTOLJÁRA

Jó, még  utoljára, aztán abbahagyom ezt a cseresznyefa-témát, de tényleg annyira, de annyira szép, hogy nem lehet betelni vele! Egyszer találtam egy cikket, ami a világ nemtudomhány csodáját volt hivatott bemutatni és ott szerepelt a bonni Breite Strasse is cseresznyeafa virágzás idején...

Akkoriban még nem volt ilyen turistalátványosság, valószínűleg az ázsiai bédekkerekben sem említették, mert évekig jártam el alatta, azt gondolván, talán csak nekem tűnt fel, hogy micsoda egy gyönyörűség hever a lábunk előtt, de azóta már ázsiai turisták százai lepik el az utcát ilyentájt. A minap azért mi is csatlakoztunk hozzájuk egyrészt, hogy kihasználjuk az utolsó balzsamos, szinte nyári estét (na jó, egy időre, aztán talán látjuk még a napot) és kicsit turistáskodjunk a saját városunkban, másrészt pedig, hogy még az eső előtt megcsípjük a világnak eme nemtudomhányadik csodáját ....

(Sajnos azóta már mindez a múlté... Esik, fúj. Hát éljünk a mának!)

JÚLIA & JULIA

A mi Júliánknak van az iskolában egy ún. "Paten"-je: Julia. Minden elsős kisdiák kap egy elsős középiskolás "gyámot", akivel az első napon, az évnyitón már összeismerkedik. Igazából úgy  van, hogy a Patenek, amikor még csak 8-ba járnak megkapják a leendő elsősök névsorát és választanak maguknak valakit, akinek megvarrják a kézimunka órára  a kis batyuját , benne egy kis üdvözlő ajándékkal.

Juli esetében ez a választás valahogy sorsszerűnek tűnik: Julia a Júliát, ennyi volt biztos. Azt még a nagy Julia sem tudhatta, hogy a kicsi is nagy állatbarát és sőt, még külsőre is hasonlítani fognak egymásra! Könnyen el tudom képzelni, hogy a mi kis Julink 15 évesen valahogy úgy fog kinézni, mint a nagy. A Patenek feladata az első hónapokban a kicsik "beszoktatása": a szünetben játszani velük (de legalábbis rájuk nézni), átkísérni őket a napközibe, cipőt kötni.... effélék. Ehhez jön még, hogy ők tanítják meg őket kötni is, ami a w. pedagógia egyik alappillére (ugyanis rendkívül fejleszti az agyat). Aztán az idő múlásával a Patenek is elmaradnak, mindenki teszi már a dolgát, de a mi két Júliánk között megmaradt a barátság: könyvtárba járnak, együtt takarítanak, amikor a nagy a soros (a felsőbb évesek takarítják a termeket, a folyosókat tanítás után), vagy csak együtt lógnak, kéz a kézben. Nagyon helyesek!!

A nagy pedig most két hétig Angliában dolgozik egy farmon az osztályával. És tegnap képeslapot hozott a posta! Angliai anzix ill. üdvözlet Juli születésnapjára. Látszik, hogy ő készítette: kigondolta, megrajzolta, körömollóval kivágta, felragasztotta és elballagott a postára. Mindezt egy kvázi osztálykirándulás kellős közepén, 15 évesen! Julival madarat lehetett volna fogatni (de velem is a meghatottságtól)! Szeretném ha az én gyerekeim is ilyen érzékenyek lennének majd ebben az életkorban. Így törődjenek majd embertársaikkal, gondoljanak majd rájuk. Most még nincs gond, mert alaptermészetüktől fogva, amolyan "jótét lelkek", de a kamaszkor még hozhat fordulatot, de talán nem "akkorát"... 

Jobbról a második a kicsi és hozzá a nagy

SZAKURA...

... avagy a mi kis cseresznyefa-virágzásunk:

 

Hát nem szép az élet?

SUSHI VACSORA

Rudi  névnapi gálavacsorája nagy nemzetközi összefogással készült. Úgy is mondhatnám, a nagy magyar-japán barátság jegyében. Egyszer már írtam arról, hogy van egy japán tanítványom. Sőt, amióta nem írtam róla, már három is lett. És egyszer írtam arról, hogy az egyikőjük milyen isteni szusit csinál. Hát most nem kóstolóba kaptunk, hanem én vettem tőle egy "mesterkurzust". Ugyanis ez lett Rudinak az ajándékom. 

Alapos elméleti felkészülésemet segítette ez a részletes, fényképekkel illusztrált bevásárló lista, amivel felszerelkezve elmentem egy ázsiai boltba ( a bonni japánok, Düsseldorfban vásárolnak, ahol mintegy 8000 japán él és minden "hazai" szolgáltatás elérhető: üzletek, teaházak, fogorvos, fodrász, iskola... Úgy is hívják "D. a rajnamenti Tokió"), de nekem ez a kicsi, közeli is megtette. Főleg mert csak a külső borításként szolgáló tengeri alga lapokat kellet beszereznem.  Azt gondoltam, papírból dolgozva gyerekjáték lesz megtalálnom, de őszintén szólva még is így meggyűlt a  bajom a sok ázsiai felirattal. Szerencsére a többit, a szusi ecetet és a speciális szuper-ragadós rizst a tanítványom hozta - szerinte 5 kilót felesleges lett volna megvennem, ő meg úgyis főz minden nap (igaza van).

Sajnos megint elfordult a kép...:(

A japánok. hagyományosan nyers halat tesznek a közepébe főtt répával, uborkával és avokádóval, de ha nem a földieiknek

készítik (vagy nem jutnak el Düsseldorfba) inkább maradnak a füstölt lazacnál. Mi nem bántunk! :) Egyet mutatott meg, hogy hogyan, meddig terítsem szét a rizst (tényleg ragad!!) a "maki" nevű bambusz alátétre helyezett "nori" algára, aztán hova, mennyi töltelék kerüljön, ill. a kunszt, a feltekerés mikéntjét.

 Hát míg ő 3 perc alatt cakkundpakk elkészült eggyel, nekem még bizony gyakorolnom kell a technikát, de azt kell mondjam, minden elfogultság nélkül, hogy elsőre egészen jól sikerült. Az izét nem lehet elrontani, olyan tenger ízű amilyen, semmiféle plussz fűszer nem került bele, ill. csak evéskor mártogattuk egy kevés szójaszószba. A kérdés, hogy a feltekerés mennyire jól sikerül, hogy a töltelék mennyire lesz középen vagy esetleg elcsúszik-e a szélére.  Hát az elsők ilyesfélék lettek:

Voila! Hát ha mesterkurzust még nem is tudnék adni, de lehet hogy egyszer magamtól is megpróbálkozom vele.  Ő cserébe ezekért a könnyű, már-már légies falatokért egy jó kis babgulyás receptet kért tőlem...