LASSAN

Ebben a képben nekem benne van az egész nyár: a napsütés, a meleg, az édes élet... vagyis mindaz amire jó lesz majd visszagondolni a sötét, hideg, "krumplihéj" színű napokon.

Múlt szerdán nálunk ugyanis már megkezdődött az iskola. Otthon, a Balaton partján üldögélve, sokkal fájdalmasabbnak képzeltem az aug. 11-i iskolakezdést, de igazából, mivel a mi tartományunkban mindenki most kezdett, nem is volt olyan rossz és nagyjából már bele is rázódtunk. A reggeli felkelés még nem zökkenőmentes (vagyis az esti lefekvés nem az és ezért a felkelés sem reggel), de majd ebbe is belejövünk 2016 július közepéig :). Most éppen azt a káoszt élem meg, amit nagyon nem szeretek: kinek meddig van iskola, szakkör, hegedű, zongora és ennek fényében mikor megyek értük (itt a napközit az ott töltött órák után kell fizetni, ezért nem mindegy hogy meddig vannak, pedig egyszerűbb lenne ha miden nap mondjuk 4-4.30ig). Nem szeretem, amíg nem látok tisztán. Nyilván nem megyek 2x, így az egyik mindig vár, míg a másiknak dolga van, de ezt kell összehangolni, aztán egy időpontot kérni a fő napközis tanártól, vele leegyeztetni és innentől lesz hivatalos a jelentkezésünk. Szerencsére a mi iskolánkban, másokkal ellentétben, mindenkinek jut hely. Hogy hogyan is oldják meg, vagyis inkább a másik iskolákban hogy nem, az rejtély számomra. Szerencsére egyelőre nem tanítok, így tudok mindenkihez alkalmazkodni...

Ma már megsütöttem Borka iskolai szülinapjára a rendes évindító muffinokat. Mind a 36-t (34 gyerek + 2 tanár). Ebben (is) már profi vagyok :): van egy háromszorosára felturbózott alapreceptem, ezzel megyek már a boltba. Kettő muffinformám van, azok párhuzamosan sülnek és még egyet kell csak ráhúznom. Egész hamar meg szoktam lenni vele.  Idén csokis volt a kívánság, így még kakaó került bele.

Aztán vettünk már egy E zongorát is Julinak (úgy, hogy egyikőnk sem tud zongorázni és nem is tudom, hogy mit is kell figyelni rajta egyáltalán:)). Először bérelni akartunk, mondván hogy 2 évre (amíg kötelező a zene az iskolában), aztán meglátjuk, mennyire tehetséges, szorgalmas, akarja-e egyáltalán még, de végül mégsem béreltünk, mert 2 évre is jobban megéri venni, aztán majd továbbadni ha mégsem kell (vagy jöhet egy Bösendorfer). Így használtan vettünk egyet, de egy hangszerbolton keresztül így van rá 3 év garancia és ki is szállítják. Még nincs itt. Még csak a hegedű jött meg, amit viszont Borkának béreltem :)) Az a jó hogy nem unatkozom egy percig sem :)) Nem, az ingatlanost még nem értem el :)) Csak Borkának a rajztanárt :)) Lassan kialakul minden...

CSIPKERÓZSIKA

Most meg ahelyett, hogy azon járna az eszem, hogy az itteni 12 fokból milyen ruhákat is csomagoljak be az ottani 30-ra és pakolnék, hogy holnapután el tudjunk indulni, inkább belekezdek ebbe a bejegyzésebe. Még nem tudom, mi sül ki belőle és még nem tudom, vissza tudom-e adni úgy, ahogy szeretném, de ma reggel fél kilenckor valamitól könnyek szöktek a szemembe. És mivel általában nem szoktam reggel fél kilenckor meghatódni és most mégis, hát megpróbálom elmesélni, hogy miért is.

Juli szólt kb. a múlt héten, hogy majd lesz egy előadás, amikor is ők, az első osztály, a Csipkerózsikát fogják bemutatni. Azt nem tudta megmondani hogy mikor, csak, hogy ő egy hírnök lesz, ami nagyon jó, mert az szeretett volna lenni, semmiképpen nem tündér vagy neadjisten maga a Csipkerózsika, hogy  rózsaszín ruhát kelljen felvennie. Aztán mondta minden nap, hogy vannak  a próbák és hogy a gyerekek már jobban tudják az egészet mint a tanárnéni maga, de egészen hétfőig nem derült ki, hogy mikor lesz az előadás. Aztán kaptunk meghívót is és látjuk ám, hogy ma reggel, az osztályteremben. És hogy ne mi legyünk az egyedüli közönség,  a testvérekhez külön bizottság indult tegnap és megkérették őket, hogy bizony jöjjenek ám ők is (sok harmadikosnak, az elsőben van testvére). Sőt ne csak ők, de az egész 3. osztály! Plusssz akkor már az egész második is.

A gyerekek csupa izgalom, látszik, hogy ez egy nagy dolog. Juli is már napok óta gondolkodott, hogy vajon milyen ruha lesz jó a fekete hírnök jelmez alá. Aztán eljött a nagy pillanat!  Bezsúfolódtunk, "felment a függöny". és mi megint csak ámultunk és bámultunk, hogy ilyen szépen, összeszedetten, fegyelmezetten játszottak. Mindenkin látszott, hogy nagyon figyel (pedig aztán itt s vannak "keménylegények"), koncentrál, hogy minden terv szerint haladjon. Pedig sokan vannak, éppen 32-n. És mind a harminckettőnek jutott szerep. Aki nem a Csipkerózsika, a király, a királyné, hírnök, szakács, kukta, galamb vagy éppen a gonosz tündér szerepét kapta, az mind jótündér volt. Egyszerű, de szép, kifejező jelmezekben, minimalista kellékekkel. .És mindannyian tudták a szövegeteket, az énekeket, hogy mikor hova áll, mikor honnan kanyarodik, mikor kinek a kezét fogja, mikor mi következik. És mindannyian fegyelmezetten tették a dolgukat, És azok a gyerekek is (pl. a mi Julink) akik az év elején zavarukban még hang nélkül, a szájukat alig-alig kinyitva motyogták a kis verseket vagy énekeket, most lelkesen kiabálták (énekelték) bele a világba hogy "Dornröschen war ein schönes Kind, schönes Kind, schönes Kind..."

A a dagadó mellű szülő meg csak könnyezett meg "vastapsolt", és nem győzött csodálkozni, hogy hogyan kezdődhet egy ilyen esős, hideg szerda reggel ennyi szépséggel...

5 ÉV

Tegnap volt 5 éve, hogy itt élünk ahol. Ha összegeznem kellene, lenne benne sok szépség, sok tanulás, sok tanulság és sok hegymenet és bizony egy-egy lejtmenet is. Mindez sok lenne, így csak azt írom le, amit -a kettő közül- az egyik német barátném mondott nemrégiben rólunk, hogy "ha ránk néz, neki is kedve támad elköltözni egy másik országa, belekóstolni egy másik életbe, egy másik kultúrába, mert mi olyan jól megálljuk a helyünket: megtanultuk a nyelvet, helyesek a gyerekek, dolgozunk... beágyazódtunk".

Igen, talán így van, de sok munkánk is van benne.

MULTIKULTI

Különben nem igaz, hogy 2 napig építettük a kerti WC-t, mert a legtöbben azért a kettőből csak egy napot voltak. Mi is. Éspedig azért, mert a munkálatok első napján jobb dolgunk akadt: a bonni Nemzetközi Iskolában, ahol tanítok, nemzetközi nap volt, amikor is bemutatkoznak az itt összegyűlt nemzetek: sütnek, főznek, műsorral készülnek. Voltak olaszok, amerikaiak, spanyolok, japánok, koreaiak, afrikai- és "volt szovjet" népek, kanadaiak, lengyelek, svédek ... és még sok-sok más. Standok, illatok, zene, zaj, forgatag. Kóstoltunk kanadai juharszirupos grillezett lazacot, olasz fagyit, francia palacsintát, japán izéket, orosz és kirgíz pirogot, koreai marhahúsos valamit és kék-fehér-piros muffint (nem, nem Rudi és nem én. Na, akkor ki? :) )

Amikor régesrégen Dániába vetett a Jósors és sok-sok nemzettel együtt éltük a mindennapokat, ott voltak ilyen események. Amikor pedig ide kiköltöztünk, titokban arra számítottam, hogy, majd olyan izgalmas lesz mint ott, azon a "legszebb nyáron". Aztán hamar rájöttem, hogy a németekkel bizony semmi nem lesz olyan mint akkor ott. Viszont mióta itt taníthatok ebben a multikulturális közegben és bejuthatok ilyen programokra mindig visszajönnek azok a 20 évvel ezelőtti érzések. És mondhatom, nagyon jó. Mert a lelke nem öregszik az embernek.... És nagyon jó érzés, hogy ismerőseim vannak, akik örömmel, kedvesen fogadtak és látszott rajtuk hogy örülnek, hogy egy számukra ilyen fontos eseményen láthatnak engem is. És ez is olyan jó!!!

A lengyel szomszédaink (b.) és a tanítványom (jobbról a 2.)

Reiko és Mayumi, a japán tanítványam

Eugenia, a spanyol szomszédasszonyom a gyönyörű virágdíszével

A "volt szovjet" stand

Az afrikai

Meejoh, a koreia tanítványom

Rudi, a frissen szerzett lengyel (telekomos) barátjával, amint azon törik a fejüket, mit is írjanak a nagy nemzetközi üzenőfalra

Végül ezt írták. Lengyelül és magyarul ugyanazt. Nem szép?

A SZÜKSÉG NAGY ÚR

Az iskolaév vége itt is a finisébe fordult. Idén Északrajna kezdi legelőször a sort, tehát már június végén bezárnak. Igaz, agusztus 11- már ki is nyitnak újból, mintha mi sem történt volna. Itt a véghajrában már nem szorongatják a gyerekeket (no nem mintha eddig annyira...), lesz még két nap szóbeli érettségi, amikor is élő ember nem teheti be a lábát az iskola területére, no akkor kirándulni mennek. Addig meg Borkáék a házíptés epocha során, megépítik a saját maguk gyártott kis téglákból a saját kis modell házikójukat (az epocha azt jelenti, hogy 3-4 hétig egyszerre csak egy főtantárgyuk van, tömbben: matek vagy írás-olvasás vagy formarajz. A házépítésnek is megvan a maga filozófiai háttere, amit most nem részletezek, de voltaképpen ez egy házépítésbe burkolt írás-olvasás epocha igazi házépítéssel kiegészítve). 

Idén először csinálják az iskolában, eddigi években mindenki otthon bütykölt, de aztán egy nagy presztízskérdés lett belőle, hogy melyik szülő (!) tud jobbat, nagyobbat, szebbet, érdekesebbet. Mert a gyerek gondolt egy nagyot, de a megvalósításhoz már kellett egy felnőtt segítsége. Ennek most vége és mi nem bánjuk, mert ez tényleg szóljon a gyerekről egyrészt, másrészt meg valahogy annyi dolgunk lett hirtelen, hogy nem is tudom, mikor férne még bele az időnkbe.

A házépítés epocha-nak viszont így is marad egy része, amit a 3. osztálynak, közösen a gyerekeknek és a szüleiknek kell elvégezni. Történetesen, hogy az iskolához kell valamiféle toldalékot építeni/adni, valami hasznosat, valami szépet. Mivel az iskola lassan 25 éves lesz, ez idő alatt már elkészült egy s más. Gondolkodtunk, gondolkodtunk, aztán az egyik apukának eszébe jutott, hogy építsünk egy komposzt WC-t az iskola kertjébe, ahol a szükség nagy úr lehet, viszont az iskola kellően mesze van tőle, hogy az ember "csak úgy" átugráljon kapát, kaszát félredobva (szó szerint). A komposzt WC pedig nem más, mint egy "pottyantós budi", csak éppen a vödörben odakészített komposztot kell (víz híján) dolgunk végeztével rádobni, hogy ne legyen szag meg légy. Aztán ha megtelt, mehet odébb egy sarokkal...

Persze voltak, akiknek nem tetszett, de szerintünk mindenképpen nagyon jó ötlet. Hasznosnak is hasznos és végül is igencsak csinosra is sikeredett: dupla, fiú-lány (???), vödörrel, papírtartóval (és csak a  szivecskét hiányolom az ajtókról). 2 nap dolgoztak rajta az apák, két nap gazoltak addig az anyák és két nap játszottak a gyerekek a kertben. És kész lett! Íme:

Távolról...

...majd közelről..

Egyszer csak két nyúl is előkerült...

HOLLANDIA - MESEORSZÁG

Annak idején a középiskolában, amikor már megbízható angol nyelvtudással rendelkeztünk, többször is bevetettek bennünket hostessi feladatok ellátására ha a városban valami nemzetközi program adódott (kéttannyelvű gimnáziumról volt szó). Egyszer egy holland csoportot kísérgettünk, akik valamiféle improvizációs zenei fesztiválra érkeztek. Ők frízlandiak voltak, Leewarden városából. Emlékszem annyit mondtak Frízlandról, hogy "ott nincs más mint birka és tehén". A szürke- és kanalas gémekről, a tengert ellepő hattyúkról. a lovakról, a vadnyulakról és a szárcsákról nem is tettek említést. Meg a mindent keresztül-kasul behálozó csatornákról, a felnyitható hidakról, vagy a bácsiról aki a zsilipben váró hajóktól úgy szedi be a vámot, hogy egy horgászbotra szerelt kék holland fapapucsot átdob a partról a hajóra, a kapitány aztán beteszi a klumpába a pénzt és a bácsi kihúzza a partra - róluk nem szólt a fáma. De az olyan nevű helységekről mint "ANNA PAULOWNA" vagy "SEXBIERUM, és az állandóan tépő szélről és az ennek köszönhető ferde fákról sem szóltak egy szót sem, de gondolom ez nekik olyan természetes mint nekünk hogy nyáron meleg van. Minek is róla beszélni? Úgyis van.

Ezúttal Frízlandon jártunk, észak Hollandiában és bár volt sok birka az igaz, de azért volt sok más szép és érdekes is:

Jártam én már Hollandiában templomból átalakított könyvesboltban, de templomból átalakított szállodához ezidáig nem volt szerencsém. Mindig mondtam, hogy ezek a hollandok mernek élni...

Persze volt ellenállhatatlan hattyútoll, csigaház, kagylóhéj és birkaszőr (de a rohadó rákokra már nemet mondtam - volt is szomorúság).

Az ominózus jegyszedő klumpa a jobbról benyúló horgászbotról landolt a baloldali hajó fedélzetére.

Ehhez a hitchcock-i jelenethez a Texel szigetére átvivő kompon volt szerencsénk.

Ez a leewardeni ferde torony a frízek válasza a pisa-ira :) Vagy a szél? Eredetileg (500 éve) templomnak indult, de már 10 méter után látták, hogy dől. "Nem baj, hátha kiegyenesedik" - gondolták. Még pár évig építették tovább, aztán rájöttek ők is, hogy nem fog és abbahagyták az egészet.

De ez biztosan a szél!

Hollandia -meseország.

Nem?

Naugye!

És ezt, mert egyszerűen muszáj volt.

ÉN KIS KERTET KERTELTEM...

A múltkoriban elmentünk a KNAUBER nevű barkács, kert, sütés-főzés, vagyis egyszóval "életérzés" álomboltba, hogy vegyünk egy papírvágó ollót, valami születésnapi ajándékot az egyik kis barátnőnek, ill. egy-két barkács ezt-azt. Namost, ehelyett egy  uborkafával, saláta- és paradicsom palántákkal, valamint némi vetőmaggal megrakodva tértünk haza. (Ha Borkán múlik, beszerzünk még egy kerti csobogót is, ha Julin akkor még minimum egy almafát, egy ribizli- és egy egres bokrot). Aztán "szerencsére" még itthon találtunk hozzájuk babot, ill. retek- és napraforgó magot. Eprünk még tavalyról van  és a mindenféle színű répáink még az őszi hollandiai kirándulásunk óta nőnek, növekednek egy cserépben. Pedig nincs is kertünk! Mindennek az erkélyünk ad helyet. És ma, hála a kerámia szakkörnek, még egy kertitörpével is gazdagodtunk ...