AZ VAGY, AMIT MEGESZEL

Ha igaz a mondás, miszerint, "az vagy, amit megeszel", már értem, hogy a japánok miért olyan légiesek és én mondjuk, miért nem (jó, nem az 500 kilós szumóversenyzőkre gondolok). A múlt héten ugyanis "munkaebédet" tartottunk a japán tanítványommal, vagyis ebéd közben angoloztunk. Ő hozta a miso levest, a szusit és én császármorzsát készítettem desszertként, ill. hozzá bodzaszörpöt hörpintgettünk, mindezt kint a teraszaron, lágy napsütésben. Hát mit mondjak? A főtt retekkel és spenóttal megbolondított miso szósszal kevert (ez egy hagyományos japán szósz, amit alapvetően fermentált szójából készítenek és a legtöbb japán ételhez, mint ízesítőt adnak) halalapléből készült leves (amit ők, hétvégente, ráérősen, rizzsel kipótolva reggeli gyanánt fogyasztanak amúgy) és a füstölt lazaccal, avokádóval, répával és tojássárgájával töltött szusiban kevesebb kalória volt összességében mint az én császármorzsámban! Most már értem, hogy miért olyan finoman, elegáns minden mozdulatuk és voltaképpen minden amihez nyúlnak legyen az papír, fa vagy selyem: mert ők maguk ilyenek! Nem húzza őket a sok vaj meg liszt meg cukor és nem pörgeti őket a sok koffein mint minket itt, a világ ezen csücskében. Tovább is élnek...

És, hogy milyen élményekkel szolgált maga az ebéd, az ételek varázsán túl? Hát, kicsit olyan volt mint a "Róka és a gólya" meséje: míg ő életében először evett igazi leveses tányérból és kanállal, nem pedig amolyan japán módra: nagyobb csészéből, a szilárd részeket pálcikával kihorgászva, a levet pedig a végén felhörpintve, addig én, a magam amatőr, módján próbáltam a pálcikával boldogulni :)

És mint utólag elárulta, életében először evett kint a teraszon!! Olyannyira, hogy mikor ezt elmesélte az otthoni barátnőinek, mindenkit evett a penész és további fényképeket kértek tőle, hogy el tudják képzelni azt a földrehullott mennyországot,  amiben ezen a közönséges keddi napon része lehetett:! Mikor ezen pedig én nem győztem csodálkozni, elárult az okát: Japánban annyian vannak, hogy mindenkire csak a legszükségesebb négyzetméter szám jut. Terasznak már nincs helye. Kicsi erkélyek vannak, de oda nem fér ki senki, így mindenki marad a négy fal között. Pedig ott sem nagyobb a hely...

MASLENITSA

Most már tudom, hogy hogyan is lesz a bozóttűz. Kell hozzá jó pár száraz ág, fű, virág, min. 25 fok vakító napsütés és egy icipici szikra. És huss...! A minap láttam ezt a saját szememmel.

Mert úgy tűnik, mindenképpen extrém időjárási feltételek között lehet csak az iskolai "Butterfest"-et megrendezni. Tavaly, március közepén -3 fokban, hóesésben, idén pedig +25 fokban temettük azt a telet, ami nem is volt. Mert idén valahogy elmaradt: se hó, se fagy, most pedig már hetek óta 20 fok körül vagyunk, tombol a természet ( és vele együtt tombolnak a pollenek és tombolok én, a pollenek miatt...)

A "Butterfest" ( avagy oroszul "maslenitsa" nem más mint a a tél lezárását és a húsvét előtti böjti időszakot bevezetni hivatott ünnep, no ezúttal nem a német, hanem az orosz kultúrkörben.

Arról már meséltem, hogy Borkáék oroszt (is) tanulnak az iskolában. Ez megosztja a szülőket, mert sokan szeretnének inkább valami használhatóbb nyelvet, de nekünk voltaképpen nincs az orosszal sem semmi bajunk. És nem azért, mert mi magunk is tanultuk annak idején (én szívesen fel is eleveníteném ha nem félnék, hogy kiszorítja a németet a fejemből...), hanem, mert mi helyzeti előnyben vagyunk a német gyerekekkel szemben: a mieink, már tudnak magyarul és németül, mellé úgyis megtanulnak még angolul, ami pedig már eleve három nyelv. Úgy vagyunk vele, hogy ha ezeken kívül még véletlenül megtanulnak oroszul is valamelyest, az nem baj, de ha nem akkor sincs tragédia. Viszont betekintést kapnak egy másik, "keletibb" világba, ami csak jó. Ilyen pl. az évenkénti "Butterfest" is. Igaz, ez is minden évben ugyanolyan (mint itt általában minden... az ismétlődés biztosan ad a egy fogódzkodót az élet rejtelmei között): előadják a "Répamesét" vagy a "Vajas pánkót" vagy egy-két éneket (attól függően, hogy elsősök, másodikos vagy harmadikosok), játszanak egy pár olyan hagyományos játékot, mint a zsákbafutás, leég az a három méter magas gyönyörű  "kisze báb", amit egy anyuka (ki más?) hosszú órák munkájával felépített, majd jöhet a délután fénypontja: a palacsinta evés! Mert hagyományosan ez az a nap, amikor még a húsvéti böjt előtt jól be lehet lakni, aztán jöhet a koplalás. "Blini"-t sütnek, jó laktatót, jó zsírosat - mármint az oroszok. Persze mi is kaptunk receptet, de ahány ház, annyi szokás: volt ott mindenféle palacsinta. Nem is ez a lényeg: fogyott! A gyerekeknek ez élmény, a tűzre mindig emlékeznek, mert mindig rettenetesen füstöl az elején, aztán valamilyen irányba  elindul (persze a szebbek felé :)), némi sivalkodás, menekülés, majd egy biztos fedezékből a lángok figyelése (idén ez 1 percig tarthatott csupán a meleg miatt, de tavaly a hidegben bizony jól esett melegedni egy kicsit), míg a büféasztalokat meg nem lehet rohamozni. Utána pedig már senkit nem érdekel a tűz, a "tavalyi hó" és azt is elfelejtik, hogy ők tulajdonképpen  nem is akartak idejönni (mert szerepelni kell, mert játszani "kell")...

HÚZTA, VONTA, RÁNCIGÁLTA

Emlékeztek még a "Répamesére"? Tudjátok, amikor mindenki a nagypapától, a nagymamán, az unokán, a kutyán és a macskán keresztül húzta, vonta, ráncigálta a rettentő nagyra nőtt répát, de aztán a kisegér rántotta ki végül a földből? Mi mind a mai napig nagyon szeretjük. Van egy eredeti ukrán, fából kifűrészelt "készletünk", ha otthon vagyunk, rendre előkerül. Én most pedig megvarrtam és meghorgoltam őket. Ujjbábok lettek. Mese 7 ujjra. Bekerültek a "kisboltomba" a "bazári" szívekkel együtt.

JAJ AZOK A NÉMETEK! 4

Már régen írtam ebben a "kategóriában", de az idővel az ember sok mindenhez hozzászokik, mondhatni már semmin nem csodálkozik, de azért mégis néha akad egy-egy gyöngyszem:

Rudi a napokban kapott egy csomagot. Mivel nem voltunk itthon, bedobták a értesítőt, hogy melyik postán vehető át munkanapokon 9.00-18.00 óráig. Másnap, háromnegeyed 9-kor el is ment a posta felé és örömmel látta, hogy már 8.00-kor kinyitott. Bement, odaadta az értesítőt a postáskisasszonynak, aki megnézte azt, majd felnézett Rudira és csak ennyit mondott: "Nincs még 9 óra. Nem tudom kiadni." Tessék??? A posta nyitva, a kisasszony már munkában, Rudi szinte az egyetlen és ő nem tudja kiadni, mert a papíron 9.00 óra áll. ÁÁÁÁÁ!!! Szerencsére a másik pultnál is egy ugyanilyen cipőben járó hölgy állt, így ha már ketten voltak, nagy duzzogva előkeresték a csomagokat de nyomatékosan kérték, hogy máskor 9 előtt ezzel ne jöjjenek.... :)))))

De hogy valami szívet melengetőt is meséljek, mesélek mást is, ami ugyanúgy a német élet része tud lenne, ha az ember jókor van jó helyen:

Ha waldorf iskolába jelentkezik a gyerek, egyidejűleg jelentkezni kell egy állami iskolába is, mivel az előbbibe felvételi van és nem biztos, hogy meg is felel, vagy van elég hely, vagy akármi. Tehát mi is, annak rendje és módja szerint, már Borka idejében is, és most is Julival is jelentkeztünk a hozzánk legközelebb eső állami iskolba is. A "felvételi" napján át is sétáltunk, Juli megcsinálta a tanítónénivel a feladatokat, amit kért és ezzel a dolog el is rendeződött. 

A múlt héten aztán hív az iskolatitkár, akinek a kedvessége már 2 éve is megmelengette a szívemet.

- "Frau L., csak azért hívom, hogy akkor a Júlia kapott- e helyet a waldorf iskolában?"

- "Igen, kapott, de ne haragudjon teljesen kiment a fejemből, hogy odaszóljak."

- "Semmi gond, csak holnap postázzuk az értesítőket, így pontosan kell tudjam. Biztosan nagyon jó helye lesz a w-ban, hiszen már a testvére is oda jár. Hogy is hívják? Borbála?"

- "Így emlékszik rá?"

- " Igen, igen, mert egy nagyon helyes gyerek volt egy szokatlan névvel."

- "???"

- "Köszönöm, akkor sok sikert kívánok. A waldorf iskola nagyon szép. Egyszer jártam ott egy koncerten és a légköre nagyon megfogott... Tschüß."

Az a "helyes gyerek, ezzel a szokatlan névvel" több mint kettő évvel ezelőtt járt náluk és nem is nála, hanem egy akkori tanárnőnél. A ember melle meg csak dagad, dagad...

BAZÁR 4

Közeledik az ovis bazár (nekünk már sorrendben a negyedik, de ezúttal egyben az utolsó is) és ezáltal a kis varrószakkörünk is lassan a "finisébe" ér. Idén az alábbiakkal "indulok"...  A varrott dolgokat együtt készítettük a szorgos kezű anyukákkal: mindig más hozott és készített elő egy ötletet, amit aztán közösen, némi gyertyafény, tea és aprósütemény (naná!) mellett megvarrogattunk. Aztán, akinek még volt kedve és ideje, otthon is készített belőle még párat, a következő találkozásunkig, hogy azért mennyiség is legyen a vásárban. Persze vannak a varró szakkörnek csendestársai is, akik nem tudtak csütörtök esténként eljönni (nem minden csütörtökön, csak egyszer egy hónapban), ők otthon készülnek hajgumival, születésnapi koronával, "kistáskákkal"...ezzel-azzal. Azokat még én sem láttam, csütörtökre kértem, hogy juttassák el az oviba ( az állatokat és a szivecskéket én is itthon kötöttem meg "ráérő időmben", de nekem ez inkább szórakozás, mint teher). Vasárnap lesz a bazár, remélem nem vall a standunk szégyent!

Először megkötöttem, aztán a mosógépben összenemezeltem, majd kivarrtam ezeket az akár tűpárnaként is használható szíveket.

babák

(tökéletesen aránytalan) kötött háziállataim: egy disznó malac, egy bárány, egy ló, két tyúk és egy golden retriever

Ő egy úgynevezett "Blumenkind", vagyis virág-gyermek. Egészen pontosan százszorszép-gyermek.

Ő itt egy pirospozsgás ujjbáb-manó

Ő is egy virág-tündér,  csak kisebb

KÉPEKBEN

Macska-lányok

A tigris és a hattyú gyönyörű barátsága

Borka díjnyertes bohóca

Utcabál...

...fanfárokkal

MÉG 2 NAP...

Még 2 nap és megáll az élet. Még kettő nap és megáll az ész. Még kettő nap és beindul a 2014-es év karneváli szezonja itt Észak-Rajnában. Még kettő nap és az amúgy inkább tartózkodó németek, kifordulnak önmagukból, jelmezt öltenek és ki nem látszanak a mulatozásból. Még kettő nap és az utcák, a terek, a boltok, a buszok, a munkahelyek megtelnek bohócokkal, medvékkel, boszorkányokkal, a hajdani "Boney-M" együttes hasonmásverseny nyerteseivel  (megvan?) és ki tudja még mivel és kivel nem. Még kettő nap és a vérbeli rajnaiak belevetik magukat az éjszakába, hogy legközelebb hétfőn kerüljenek haza. Még kettő nap és csúcsosodik az influenza. Még kettő nap és Borka átváltozik macskává, Juli manóvá és Rudi a  cowboy-já (hiába, ami egyszer bevált...). Hogy én mivé változom át két nap múlva, azt még nem tudom. Idén Borkáéknál az iskolában az állatok világa  a téma, valamit ebben kellene kitalálnom ha meg is s szeretném nézni őket (márpedig), de , hogy mi legyen az, ami elég diszkrét is, de azért mégis valami, na azt egyelőre nem tudom. Még van két nap...