VAN NEKÜNK EGY SZÍVÜGYÜNK....

Egyszer régen, még egy másik életben, csináltunk egy óvodát. Maroknyi, lelkes szülő, sok munkával, sok energiával, dacolva a "minek?-ekkel, a "az ugyanmár"-okkal, " "az úgysem"-ekkel létrehoztunk a semmiből valamit, ami azóta is él, létezik, teljes telítettséggel üzemel, sőt bővül : a Tettye Völgye Waldorf Óvodát Pécsett. Ezzel a mi "waldorfos" sorsunk el is dőlt. Legtöbbünket azóta is igazol az élet, hogy a waldorf pedagógia nem valamiféle elavult, életidegen, ne adj Isten szektás dolog, hanem a rendszerbe bekerült és onnan kikerülő gyerekek, majd 18 éves emberpalánták igenis erős, önálló gondolkodásra képes, kiegyensúlyozott, a szépre fogékony emberek. Borka is ebbe az oviba járt két évig és máig hiszem, hogy a belső erejét, a tartását, szépérzékét innen (is) hozza. Aztán ahogy teltek az évek és látta ez a maroknyi csapat, hogy nem akarnak más iskolát sem a lassan cseperedő gyerekeik számára, ismét összefogtak, hogy a nagycsoport után is lehessen hol folytatni ezt az utat. Pedig a "minek?"- ek és a "hogyanok?" és az "ugyanmárok" és a negatív felhangok csak egyre erősödtek ahogy Magyarország csúszott bele abba a morális válságba miben sajnos még most is van. De őket nem érdekelte, mentek csak előre. Egy állami iskolába kaptak eleinte 1, majd 2, majd 3, majd 4, aztán pedig már 5 tantermet, ahová belépve elállt az ember szava: minta egy másik, egy melegebb, egy pihe-puhább világba érkezne. Közben pedig folyt és folyik minden nap minden percében a megfeszített szervezői munka: a gyerekek/családok toborzása, a tanítok keresése, a  népszerűsítő programok szervezése és emellett az az irdatlan szervezői munka,  amivel az új iskolaépület felújítása jár. Mert kiderült, több osztálytermet már nem foglalhatnak el ebben a bizonyos állami iskolában. Ősztől menni kell. Szerencsre a város most is, mint annak idején az óvodánál, rendelkezésükre bocsájtott egy régesrégi, erdőszéli, már hosszú ideje lakatlan iskolaépületet, amit szeptemberig "csupán" fel kellett újítani. És ezen a "csupán"-on múlt az iskola további sorsa, ami ezennel eldőlt! Egész nyáron dolgoztak, szerveztek, támogatókat kerestek, falat kapartak, csempét vertek, villanyt vezettek,  parkettát csiszoltak, aztán falat festettek, takarítottak, berendezkedtek, engedélyekért rohangáltak és..... ELKÉSZÜLTEK!!! Hétfőn, azaz szeptember 1-én elindulhat a tanítás a pécsi Istenkúti Waldorf Iskolában, amivel ez a már nem is olyan kicsi maroknyi szülő és gyerek beírta magát a város történetébe! Le a kalappal mindenki előtt,  aki ebből az emberfeletti munkából kivette a részét! Nagyon büszkék vagyunk rájuk!!

www.waldorfpecs.hu

ELKEZDŐDÖTT...

Aki követi ezt a blogot, talán tudja, hogy nálunk RENGETEGET kell sütni, hol az iskolába, hol az óvodába.  Most is, még csak 3 napja tart az iskola, de már megsütöttem az első, ipari mennyiségű muffint:

Mivel előre ünnepelni szupernagy balszerencsét jelent errefelé, így a héten kerül sor az összes nyári gyerek születésnapjára az iskolában. Borka kezdte ma a sort... 

Muszáj jól bevált receptekhez folyamodni, kísérletezésnek ekkora mennyiségeknél már nincs helye. Rutinosan én is egy könnyű alapreceptet szoroztam fel háromszorosára még tavaly, amikor is beszereztem két újabb muffinsütőt is. Így, bár a 36 süti kissé ijesztően hangzik ugyan, de tényleg egészen hamar megvan, ha az embernek van mihez nyúlnia. Íme a háromszoros recept, hátha másnak is kell az iskolába vagy az oviba:

450 gr liszt

450 gr. vaj

450 gr. cukor

6 tojás

9 ek joghurt

1,5 tk szódabikarbóna

5 kk. sütőpor

 170 C, 25 perc

Mi még csokidarabokat tettünk bele, ill. a tetejére cukormáz került (sok porcukorból + igen kevés meleg citromléből turmix segítségével).

Jó vajas, egy igazi bomba a kalóriákat tekintve, de mivel mindenkinek csak egy jut (egy 36s osztályban legalábbis), szerintem elmegy...

AKKOR KÉPEKBEN...

 

Hát eddig megvolnánk...

ISKOLÁRA VÁRVA

Holnap iskolába megy a gyerek. Mármint a kisebbik és elsőbe. Nem tudom, melyikőnk izgatottabb. De igen, Ő. Én csak nem győzök csodálkozni azon, hogy hová lett az idő?! Merthogy még csak most született. De tényleg. Erre most meg beiskolázzuk. Az óvoda egy szemvillanás alatt elrepült. Borkánál azért nem. Igaz, ő egy évvel tovább is járt, meg "életet" is váltott közben. Juli kezdettől fogva élvezhette a "tutit", egy lendülettel átsöpört mind a három éven. És tessék, itt az eredménye: holnap átsétál a virágkapun, be egy új életbe. A táska bepakolva, az ajtóba készítve, a (fellépő)ruha kikészítve, a "schultüte" betöltve, még csak az uzsonnát kell elkészíteni, mert azt ezért mégsem lett volna túl jó ötlet három napot várakoztatni.... Biztosan nem marad a szemem szárazon... Borkánál sem maradt. És biztosan minden rendben lezajlik, mert Borkánál is lezajlott. Bár most kétségem sincs afelől, ha szólítják, megy: fel a lépcsőn, fel a színpadra, át a kapun, kezet fog és leül. Mindezt a teljes alsótagozat és a díszes egybegyültek szeme láttára. Mert amit akar, azt akarja. Ez az egy nem változott az elmúlt 6 év során...

KÉSZÜLT EZ-AZ...

... az utóbbi időben:

Megrendelésre készültek ezek a malacok és a farkasok. Ujjbábok, amúgy.

A róka koma is.

Kicsi virágtündérek "waldorf módra".

Nagy málnavirág-tündér. Még hiányzik egy kosár málna a kezéből, de majd egyszer talán megkapja.

Pofonegyszerű spirál zokni (angol)

Két cicapárna, két cicalánynak :)

Juli "schultüte"-je. De ez titok!!!

2014 július 6, 22.00 (!!) óra

MERT MENNI KELL

Azért annak is lehet előnye, hogy a tanév hossza évről-évre, tartományról, tartományra változik. Mert míg tavaly július végéig jártak a gyerekek, idén már, elsőkét az országban,  a héten végzünk. És ha vége, egymást követik az utolsó ezek, az utolsó azok, sok a búcsúzás. A legnagyobb persze, Juli ballagása az oviból. Rémisztő, megható és szívszorító is egyben. Rémisztő, hogy jól induljon az iskolai kezdés, mert ezen múlik a következő 12 évünk. Megható, hogy nincs már több ovis gyerekünk. Szívszorító, hogy itt kell hagyjuk ezt a gyönyörű ovit, ezekkel a fantasztikus óvónénikkel. Vége annak a gyönyörű, pihe-puha mesevilágnak, amit ők itt teremtettek a gyerekeknek, megalapozva ezáltal azok lelki békéjét, szépérzékét, érzékenységét és kiegyensúlyozottságát. Mert azok. Szerintem mindenki, aki ide jár vagy valaha járhatott. Az iskola is szép persze, de már nem így. A mese még tart az első osztályban, de már nem lehet a tanárnénik szoknyája mögé bújni (sem átvitt, sem a szó valódi értelmében), már nem lehet a báránybőrökön heverészni, már nem lehet vizezni és sarazni az udvaron, már nem jön a "Haulemann" ha valami fáj (ő egy aprócska gyapjúból készült manócska, aki megsimogat, megvigasztal ha valami fáj), már az ünnepek sem olyanok ... Lehet sok mást nyilván, van sok minden más szépség, csak éppen ez a burok nem lesz már vagy szépen lassan eltűnik majd (jól is van ez így...). Juli a héten átment a virágkapun, kilépett egy tágabb világba, hogy aztán majd nyár végén belépjen az iskolai virágkapun. Kis batyujában ott van az a rengeteg figyelem és szeretet amit útravalóul kapott, no és persze ott van az a rengeteg szépség is amit az elmúlt hetekben "iskolaelőkészítő munka" gyanánt fabrikált: a szövött szőnyegei, a hímzett kispárnája, a saját kis batyuja... A hajót már hetekkel ezelőtt megúsztatta a Rajnán. Már ott elkezdődött a búcsúzás... Persze ez csak az én szívemnek ilyen nehéz, ő már alig várja, hogy iskolába mehessen. Már menne akár holnap. Kívánom neki (és magunknak), hogy jól sikerüljön a start a tanítónénivel, a többi kispajtással!!