Címkék

2010. 07. 02.

Tegnap vendégsében jártunk. Otthoni némettanárnénim itteni magyar-német barátnője hívott meg magukhoz délután. Ő is és három fia is jól beszélnek magyarul (a férjével meg lehet a németet gyakorolni). A legkisebbel Borka együtt fog járni az oviba hasonlóan még egy magyar kisfiúhoz, aki szintén itt volt. Ő még csak októberben lesz három éves (ő nem is beszél németül, mert az apukája is angol) és a házigazda kisfiú is csak 4, így Borka óriásinak tűnt mellettük (nem gondoltam volna hogy ez is ilyen hamar eljön, hogy ő a "nagy" az oviban a többi mellett). Jól szórakoztunk mindahányan. Egy ódon kis házikó, ódon kerttel a város másik végében, az erdő mellett. (Szerencsére az autóforgalom egyáltalán nem nagyvárosias, a biciklisek sem százával lepik el az utakat mint pl. Dániában, így viszonylag könnyedén odataláltunk. Persze mindig néztem a térképet, egyszer meg megkérdeztünk egy postást. Jó sok körforgalom van, abban meg kedvemre keringhetek míg kiválasztom a megfelelő utcát, ahol tovább kell mennem.) A kertben áll egy jól mászható diófa, vannak ribizlibokrok (nálunk  a ribizli csak akkor megy ha a szedés izgalma is ott van, amúgy a bolti tálcásra senki rá sem nézne). A hőségre való tekintettel felállítottak egy kismedencét is és még függőágy is volt, amit Borka nagyon élvezett (igaziból -szék, de annak nem tudom a nevét. Függőszék?). Juli még játszott is a gyerekekkel, Borka inkább magaban, de lattam rajta hogy figyel, fülel közben. Többször is fogunk találkozni, ma például strandra megyünk együtt, hadd szokják egymás társaságát mire elkzedődik az ovi. Ha a korkülönbségből fakadóan nem is lesznek legjobb barátok (talán majd Julival jövőre), azért mindenképpen jó, hogy lesznek ismerős arcok is.
Az anyukák is nagyon helyesek, beavattak egy-két helyi "titokba", pl. hogy hol  van olyan biobolt amihez állatsimogató is tartozik, meg hol vannak jo kis turkálók, fagyis, játszótér...effélék. Sok mindent elárultak, amit egy magamfajta kezdő bonni anyukának jó tudni...

Nincsenek megjegyzések: