NA NEM...

... felvágásként mondom, de a múlt héten annyira lefoglalt a megrendelések teljesítése, hogy semmire sem jutott időm, nemhogy a bloggolásra! Pedig volt esemény, nem is kevés! Ha időrendben szeretnék haladni, márpedig miért ne, akkor mindenképpen ezzel kell kezdenem:

Bizony!!!! Borkát felvették a waldorf iskolába!!! Emellett kaptunk egy hivatalosabb értesítőt is, ezt "csak" neki küldték (nagyon figyelmesen...). Nagyon büszkék vagyunk rá, mert ezt teljesen a saját erejéből érte el és nagyon, nagyon örülünk, mert tudjuk, hogy itt biztosan jó helyen lesz: nem hagyják magára, segítenek neki beilleszkedni és hagyják, hogy megmutassa az erősségeit. Majd június körül lesz egy szülői est, ahol elmondják a  részleteket is.

Egyelőre annyit tudunk, hogy 32-n lesznek az osztályban (egy kislány az oviból is) és  a tanító nénit Frau Schneider-nek hívják. Elsőtől kezdve (sőt! első naptól kezdve) tanulnak majd angolul és oroszul is. Minden w. iskolában két idegen nyelvet tanulnak, egy "nyugatit" és lehetőség szerint egy "keletit" - attól függően, akad-e tanár. Itt az orosz képviseli a "keletet". A nyelvvel nem csak a nyelvet tanulják a gyerekek, hanem betekintést kapnak egy másik kultúrába egy másik világba is, ami az ő esetükben, az ő világuktól és mindattól amiben felnőnek, egy majdhogynem teljesen idegen élet. Van is cserekapcsolatuk egy szentpétervári iskolával, ahová a felső tagozatosok rendszeresen ellátogatnak. Mi mindezt jónak találjuk. Borkának és talán majd Julinak is, az orosz mint harmadik idegen nyelv, egyáltalán nem válik majd hátrányukká. És ráadásul még segíteni is tudjuk őket benne.Volt is már ezzel kapcsolatban egy szülői est, ahol kis játékokon keresztül próbálták a teljesen laikus szülőket egy icipicit bevezetni az orosz világába. Hát, ott én voltam a Jani!!! Gond nélkül ment a "Kak tibjá závút?" és a többi.  Olyan büszke voltam magamra!!

Aztán pénteken elbúcsúztattuk Frau Sand-ot, az óvónénit. A húsvéti szünet után már nem jön, mert visszamegy tanulni. Igaziból rajztanár szeretne lenni, el is kezdte valamikor régen már a megfelelő képzést, csak megszakította az óvónőség kedvéért. De ha most nem fejezi be, akkor minden eddigi tanulmánya is elveszik. Úgyhogy megy. Szomorú mindenki, gyerekek és szülők egyaránt. Nekünk már régebben megmondta, de arra kért mindenkit, hogy ne szóljunk a gyerekeknek, mert majd ő szeretné a búcsúztató előtt pár nappal bejelenteni. Aznap Borka nem volt oviban, Julinak meg teljességgel elkerülte a figyelmét, így aztán mégiscsak én mondtam el nekik. Borkát annyira nem viselete meg, Julika szomorkodott egy darabot. 

Maga a búcsúztató nagyon szép volt, ahogy minden nagyon szép ebben az oviban. A gyerekek körben ültek, a szülők mögöttük. Gyertyagyújtás, éneklés. Aztán a "maradó" óvónéni beszélt a  gyerekekhez: "közületek is a nagyok elmennek iskolába, és mivel a Frau Sand is "nagy", ő is úgy döntött, iskolába fog járni....stb." Ezzel teljesen érthetővé és kézzelfoghatóvá tette a gyerek számára a helyzetet. És aki iskolába megy, kap egy "Schultüte"-t (ez egy német szokás: az isk. első napján -ami itt egy óriási családi esemény- a gyerekek kapnak a szüleiktől egy óriási papirtölcsért, teljesen megpakolva édességgel, apró ajándékokkal - Borka csak emiatt volt hajlandó elfogadni, hogy itt fog iskolába járni). Aztán  a gyerekek egyesével átadtak neki egy-egy rózsaszinű rózsát és a szülői kör képviselője pedig egy bőr laptop táskát (régi álma vált ezzel valóra). Aztán ő is búcsúzott a gyerekektől és átnyújtotta  nekik az általa készitett kis ajándékait: sok-sok kis filc egeret. Mivel ettől a ponttól a gyerekek már csak az egerekkel foglalkoztak, így innen már rövidre is zárták az ünnepséget: egy újabb ének és kész. Nagyon szép volt! Remek lehetőség mindenki, de főleg a gyerekek számára,  hogy lezárják és helyretegyék ezt a történetet... Csak azért számoltam be ilyen részletességgel, mert otthon is elment az óvónéni. A gyerekeknek azt mondták beteg...

 És mivel az idő egészen jól alakul, no nem meleg, de napos és száraz is, kirándulni mentünk. Itt körbevesznek minket a szebbnél szebb hegyek, és a szebbnél szebb hegyeket behálózzák a szebbnél szebb turistaútvonalak. És érdekes, hogy míg Julika meglehetősen lustának mondható ha a játszótérre kell kisétálnia vagy  a buszmegállóba (amikor is nem történik semmi izgalom), addig az erdőt járva észre sem veszi, hogy a saját lábán halad. Vagy fut. Vagy felmászik. Vagy lemászik. Mindig talál valami érdekeset, ami előrébb viszi: egy egér, egy gomba, egy kis mohás "púp" vagy egy jó kis bot. Így volt ez most is. aztán rábukkantunk egy magaslesre, amire felmászva ezt pillantottuk meg:

Na, mit is? Az első helyesen tippelő értékes tárgynyereményben részesül... és ez nem vicc!