20 HÉT

Igen, pontosan 20 hete tettem olyan fogadalmakat magamnak, amivel azt reméltem az itteni életemet egy kicsit célirányosabbá tehetném. Nostehát, mivel a határidő holnap lejár, így számot vetek:

Aki folyamatosan követi ezt a blogot, annak már mutattam ezt-azt mindabból, amit amiket sikerült letennem az asztalra, de aztán egy idő után rájöttem, hogy nem fogok itt senkit mindenegyes elfogyasztott muffinnal és megnézett filmmel untatni. Ezért aztán akár úgy is tűnhetett, hogy már úgy lemaradtam magammal szemben, hogy fel is adtam az egészet. De nem ám!! Jó, a nyáron otthon eltöltött 5 hét etekintetben visszavetett kissé, mert hát nagyon nehéz lett volna az itteni ismerősökkel itt elmenni akárhová, ha egyszer ott vagyok, meg az a hőség, ami nem kímélt akkoriban sem tett jót például a kézimunka vállalásaimnak (a kötésre még csak gondolni sem lehetett...). nade! Azt kell mondja, habár nem sikerült mindegeyes kategóriában a kitűzött számokat hozni, igenincsak jól teljesítettem ám! És mivel továbbra sem megyek bele abba, hogy kivel, mikor és hol találkoztam és ott és akkor milyen számomra új ételt, italt fogyasztottam, azért a gyöngyszemeket kiemelném. Nem egyszerre, de bejegyzésről, bejegyzésre.

Kezdjük is mindjárt azzal, hogy 20 hete vállaltam, hogy elsajátítok 5  új készséget. Ezek pedig a következők lettek:

- az iskolai ún. "Schultüte"-ről már meséltem akkoriban. Ennek Magyarországon nem sok hasznát veszem majd, (ha csak a globalizáció egyszer majd nem csak Amerikát jelenti nekünk), de egyszer még biztosan készítek még, amikor Juli is iskolába lép.

-  aztán itt van nekem a futás , amiről már szintén írtam. Ez remélem még jó sokáig velem marad akárhová is sodor az élet.

- sokaknak biztosan viccesen hangzik, de én azelőtt autópályán nem vezettem, mert nem szerettem. És azért nem vezettem, mert pécsi lányként csak az utóbbi talán pár évben gyűrűzött be az életembe az autópálya mint olyan, addig ugyanis éltem a vidéki lányok mindennapjait: 6-os út, egyéb közrendű utak, esetleg vonat. Aztán minket is elért a fejlődés: megépült az M6-os autópálya! Ezen elmerészkedtem egyszer egyedül Budapestig, de mivel én voltam az egyetlen autós égen-földön, így ez nem sokat tett hozzá az autópálya- rutinomhoz. Aztán emlékszem itt, már a  legelején, a szomszéd kisvárosban akadt dolgunk. Ott, ahol most az iskola van. Ez annyit jelent, hogy felhajtok és a második lehajtón lehajtok. Az egész nem több 10 percnél, de mégis vagy 20 évet vett el az életemből (amit pedig már így is egyre jobban be kell osszak). Aztán miután kiderült, hogy az iskola miatt ezt az utat naponta meg kell járnom, már tudatosan készültem: gyakoroltam. És rá kellet jönnöm, hogy utasként bizony sokkal ijesztőbbnek tűnik, mint vezetőként. Aztóta pedig Rudi kezdeti instrukcióit követem és szépen be tudok sorolni, meg sávot váltani még akkor is ha közben min. 200 Km/h-val húznak el mellettem.

- a negyedik újdonság az életemben a bloghoz köt: talán észrevettétek, hogy az utóbbi időben egész csinosan be tudok kapcsolódó oldalakat, hivatkozásokat linkelni és nem kell mindig közvetlenül a pontos oldalcímet bemásolnom. Na, ez azért van, mert végre elolvastam, hogy hogyan is kell... Ahem. Tudni kell rólunk, mármint a család felnőtt tagjairól, hogy mi soha használati utasítást nem olvasunk el, mert nincs türelmünk hozzá  (a gyerekek meg nem tudnak amúgy sem...), így aztán sok jó dologról le is maradunk... De aztán egyszer csak megelégeltem, hogy más blogokban ez olyan szépen működik és nekiveselkedtem. Aztán nagyon hamar rájöttem, hogy bizony csak egy sorral feljebb kellett volna ugranom, hogy meglássam a titkot. Ahem...

- és ötödjére pedig itt van a kenyérsütés. Én tudom, hogy manapság sokan és sokféle kenyeret sütnek otthon ki ezért, ki azért. Én is sütöttem még Magyarországon, néha napján, amíg működött a kenyérsütő gépen. Aztán már nem. Aztán itt meg nincs is. Marad a kézi gyúrás, ami cseppet sem bonyolultabb, csak időigényesebb. Ehhez előre kell tervezni a napot: mikor gyúrom be, aztán meddig áll, aztán mikor gyúrom át, aztán megint áll, aztán végre jöhet a sütés. De azért valljuk be, időm sokszor azért van erre (is). És most már kenyérsütő formám is és ilyen-olyan lisztjeim is. És sikerélményem is....

Ezt a receptet használom legtöbbször, de szeretnék minél többfélét is kipróbálni majd a jövőben:

2 csésze (2,5dl) melegvíz

4,5 tk. szárított élesztő

4 ek méz (ettől egy kicsit édeskés az íze, el is lehet hagyni)

2 ek (barna) cukor

5 csésze liszt

1 csésze zabpehely

2-3 tk. só

4 ek. puha vaj

1. A vizet, az élesztőt és a cukrot (mézet) felfuttatjuk.

2. liszt+só+zabpehely+vaj  Ezt lehet robotgéppel is összekeverni (5 perc)

3. Hozzáadjuk az élesztős keveréket

4. lisztezett felületen kb. 10 percig gyúrjuk. Ha már ruganyos, akkor kész.

5. 1 órát kelesztjük, majd kinyomkodjuk belőle a  levegőt (ez a legjobb rész nekem) és újabb 30 percet várunk.

6. Kétfelé vesszük és egy-egy kenyérsütő formába helyezzük. A tetejét megszórhatjuk zabpehellyel. Újabb 30 percet várunk (lefedve - nem magunkat...). Na erről beszélek...

7. 180 C-n 40 percig sütjük.

8. 10 percig állni hagyjuk és kész!

 És Ti mi újat tanultatok az elmúlt pár hétben?