BÜSZKÉN

Szülői büszkeségünket mostanában két dolog dagasztja:

Borka tanitójával megvolt a félévi elbeszélgetés. Már sejtettem korábban is, hogy jókat fog róla mondani, mert azt én is látom,  hogy szépek a munkái és nagyon odafigyel, és összességében nagyon jól érzi magát az iskolában, de azt is megtudtam - és ez nekem még fontosabb talán-, hogy olyan szilárdan áll a talajon, olyan nyugalmat és erőt áraszt, hogy akarva, akaratlanul minden lányt maga köré vonz. Pedig ő nem táncol úgy ahogy más fütyül, ő nem csapódik ide-oda,  nem játsza meg magát, csak azért, hogy népszerű legyen. Egyszerűen ilyen. Saját értékrendszere van, amitől nem tágit. Erős gyökerei vannak. Remélem a szárnyai is magasba repítik....

Mindamellett pedig ma mesélte Juli óvónénije ugyanezeket. Juliról, nem Borkáról. Én valahogy azt gondoltam, hogy neki nincsenek barátai az oviban, mert soha nem hívják szülinapra (sajnos az a a rendszer, hogy a meghívókat mindenki számára jól láthatóan a folyóson lévő üzenő csipeszekre teszik ki.) Ha kérdezzük, hogy ki a barátod, mindig azt mondja, hogy a Borka és a Frau Kunz (óvonéni). Ellenben ma tudtam meg, hogy sokat játszik és nagyon is szeretik a gyerekek (ehhez persze kellett a nyelvtudás is). És róla is azt mondták,  hogy "kétlábbal áll a földön", stabilan, "begyökerezve", strammul. Azt hiszem, ezek fontosabb dolgok, mint hogy jelentkezik-e az óran vagy sem, szerepel -e a betlehemes játékban vagy sem... Szerencsére a pedagógusaink is így gondolják...