Emlékszem, amikor Borkát kellet beiskolázzuk, mennyire rettegtem, hogy a "felvételin" (ami nem mást, mint egy iskolaérettségi vizsgálat) majd mi lesz. Mondjuk joggal, mert elsőre nem is volt semmi. Mármint Borka annyira megijedt, hogy hiába is tudott mindent (főleg mert már akkor is idősebb volt a többieknél), hogy nem csinált semmit. Lebénult. Szerencsére aztán kapott egy újabb lehetőséget, ahol már kirázott mindent a kisujjából. És hát azóta is...
Most Juli lesz 6 éves, és mint olyan, iskolakötelessé vált. Be is adtuk a jelentkezését és a múlt héten meg is volt a felvételije. Hogy mennyire más a két gyerek, vagy mennyire másként áll már az ember a második gyerekhez, mutatja az is, hogy sem ő, sem én nem izgultunk. Tudtam és tudta, hogy együttműködő lesz és mindent meg fog tudni csinálni. Egy kicsit húzódozott ugyan az elején, de aztán bátran bement a tanárnővel. Még félútról hátraintett, hogy "viszlát", majd 30 perc múlva kijött és több szót nem is pazarolt az egész témára. Kérdeztem:
- Jól ment?- Igen.
- Mindent megcsináltál?
- Igen.
- Mindent értettél?
- Igen.
- Kedvesek voltak?
- Igen, de most már "kutyáskártyázzunk"...
3 megjegyzés:
Most már tudom milyen a kutyáskártyázás :-) Puszi Piri
Ugye klassz? :)
Megjegyzés küldése