Eleinte nem szerettem, sőt, nagyon nem szerettem a születésnapi zsúrokat, melyek kultuszával először itt találkoztam Németországban (persze lehet hogy Mo-n is ugyanez megy, csak túl kicsik voltak még a gyerekek amikor eljöttünk). Mindig is úgy éreztem, hogy feleslegesen nagy terhet ró a szülőkre, az előkészületektől, az elmaradhatatlan kincskeresésen, a kincsen, az ennivalón, a barkácsötleten keresztül a játékokig, s ezeket nem csak kitalálni, hanem lebonyolítani is, a mi limitált nyelvtudásunkkal nem volt egy könnyű feladat. Utána emlékszem annyira fáradtak voltunk, hogy már csak feküdtünk a kanapén :) Aztán persze ez valahol egy presztízs kérdés is, hogy melyik szülő mivel tud előrukkolni és azért ne az legyen, ami tavaly is ..stb.stb. megannyi részlet. Persze évek távlatából már senki nem emlékszik még a saját gyereke bulijára sem, nem hogy a másikéra... Aztán ahogy telt az idő, egyre nagyobbak lettek a lányok, mi egyre rutinosabbak és a német nyelvtudásunk is egyre fejlődött, már nem is tűnt akkora mumusnak. Már nem ovis zsúrt tartunk vagy kisiskolást, ahol nekünk kellett a porondmesternek, a pincérnek és a békéltető bírónak is egyszemélyben lennünk... Mivel Borka szülinapja rendre a nyári szünetre esik és utána már nem akar bulit, így már egy pár éve csak Julinak szervezünk
A kilencediket a kis pajtásokkal a hétvégén ünnepeltük és elmondhatom, hogy minden stressz nélkül sikerült lebonyolítanunk! Pedig nem mentünk sehová, itthon tartottuk nálunk a kertben. Nem volt ugrálóvár, állatsimogató, kalandpark, uszoda, ittalvás... semmi, csak klasszikus kis zsúr, klasszikus játékokkal: célbadobás, kislabda hajítás, futóverseny, lepényevés és kapura lövés. A helyzetünket könnyítette, hogy Borka egymaga megszervezett mindent (most éppen rendezvényszervezőnek készül), a meghívókat is megtervezte, a játékokat összeállította, a kincskeresést kitalálta és le is bonyolította. Nekünk csak a hátország biztosítása maradt, ie. muffint sütni, kolbászkákat grillezni és almafröccsöket keverni, amúgy hátradőlhettünk. És a gyerekek nagyon jól reagáltak! Nem is kételkedtem benne, hogy így lesz, mert a mi iskolánkban ez valahogy így van - a digitalizáció még nem gyűrűzött úgy be és az empátiára nevelés, az egymás tisztelete pedig alap pillérek (akinek ez pedig még nehéz, azokkal Juli nem is barátkozik, tehát nem is voltak meghívva): szót fogadtak, sorban álltak, a játékokat nagyon élvezték és alig akartak enni, inkább játszottak volna tovább. Az egyes feladatokért pontot kaptak, amiből aztán lett egy abszolút nyertes, akit Borka egy (csoki)éremmel jutalmazott (persze a többiek sem távoztak üres kézzel). Ami nekem különösen tetszett, hogy a gyerekek egymást is dicsérték, ill. időről időre meg is jegyezték Borkának, hogy ez vagy az milyen jó ötlet volt (pedig 9 és 11 éves emberkékről van szó). Nagyon büszkék voltunk rá és persze az ő mája is csak hízott, csak hízott...
 |
| A lepényevés volt a legeslegviccesebb mindközül |
