ISKOLA-ÜGY

Ma megvolt a szülő-tanár beszélgetésünk az iskolában és ezzel Borka beiskolázási procedúrájának az oroszlánrészén túl is lettünk. Ami tőlünk telt, megtettük (voltunk már pedagógia előadássorozaton, volt Borka egyedül, most voltunk mi, de még megyünk kettő szülőértekezletre és Borka is megy még az iskolaorvoshoz.). A német nem ment valami jól (mármint nekem), emiatt olyan hülyén érzi magát az ember, de hát nem nyelvvizsga volt és Rudi azt mondja, semmi irrelevánsat nem mondtam -szerinte. Szerinte rajtunk nem fog múlni és aggodalomra semmi ok (de hát nem is én lennék, ha nem aggodalmaskodnék). Mondjuk a tanárnő is azt mondta, hogy a részükről minden OK. A gyereket remeknek találta, a látottak alapján iskolaérett is (múlt héten volt az ő megmérettetése). Azt is látta, hogy nem vagyunk kezdő waldorfosok, de nyilván ő nem mondhat semmit, amíg a felvételik le nem mentek. Kb. húsvétra lesz meg a verdict. Nagyjából 40en jelentkeztek 32 helyre, így lesz , akit nem vesznek be. Akinek testvére már jár ide (mondjuk a fele), az előnyt élvez. Azután azok, akik w. oviba jártak, tehát mi! Aztán azok, akik már betöltik őszre a hetedik életévüket - tehát megintcsak mi! Tehát reméljük a legjobbakat! Addig meg "abwarten und Tee trinken"- ahogy a német mondja.

PAPAGÁJ HISTÓRIA

Valamikor a múlt héten,amikor hirtelen hidegre fordult az idő, kiraktunk egy madáretetőt. Gondoltam, hogy majd írok róla egy bejegyzést, hogy jönnek a cinkék szép számmal, meg egy vörösbegy is óvatoskodik itt az erkélyünk körül... effélék. Aztán tegnap délelőtt, ahogy a kávémat iszogatom és a gyerekek reggeli maradékát eszegetem egyszer csak ezt vettem észre:

A hitetlenkedőknek és szkeptikusoknak küldöm szeretettel ezt a képet, akik mind a mai napig igazából nem hiszik, hogy igenis élnek a "mi" parkunkban papagájok!!! Tudom én , hogy a német klímáról először senkinek nem a trópusok jut eszébe (nekem sem), de hát ez van. Most már látjátok, hogy nem tódítottam, ugye? Tegnap is és aztán ma is ez a pár jött, de amúgy általában egy kb. 30 fős csapatban csatangolnak. Remélem, a többi 28 valahol máshol keresi a boldogulását ezekben a téli hónapokban és nem minket fognak megszállni...(szó szerint)

A TAVALYI ÉVBEN...

... vagy különlegesen nagyon jó voltam, vagy a Jézuska járt különösen nagyra nyitott fülekkel, de szinte minden kívánságom teljesült! Többek között megérkezett hozzám az itt látható almahámozó- magozó-szeletelő szerkezet is, ami után azóta áhítoztam, hogy egy magazinban megláttam, nagyjából mindjárt a kiköltözésünk után. Aztán csak sóhajtoztam, hogy milyen jó is lenne, nekünk egy ilyen a húsdarálóra kísértetiesen hasonlító "izé", de sokáig úgy látszott mégsem elég hangosan.... 'Mígnemaztán' az almaszüreten, amiről korábban  már írtam, Rudi is láthatta a saját szemeivel, hogy nem is akkora hülyeség ez, mint elsőre gondolná az ember, aztán szépen elrendezte a dolgot a Jézuskával. Persze voltak fenntartásai, hogy majd csak két hétig hámozom-magozom vele az almát, aztán kész, mehet a többi haszontalan háztartási gép mellé (bár nekünk csak egy kukoricapattogtató porosodik a kamrában már évek óta, az is otthon - és ez sem az én hozományom, tegyük hozzá), de azt hiszem, örömmel látja, hogy minden nap használom.

Szóval, az egész sötétzöldre festett masszív vas. Van súlya, nem kicsi (ezért a Jézuska inkább úgy döntött, hogy majd ide csempészi a konyhába, nem feszegeti a repülőn meghatározott súlyhatárt...) Egy tüskére húzzuk fel az almát, ami aztán egy kar segítségével tekerünk-forgatunk. Ekkor az egy éles pengével érintkezve "meghámozódik", majd ugyanekkor egy másik kés feldarabolja és még valahogy, szintén ezzel egyidőben a csumájától is megválik. A műszaki dolgok kifigyelése abszolút nem az asztalom, így nem is tudom pontosan átadni, hogy mikor, mi és hogyan történik, a lényeg, hogy egy pár tekerő mozdulat után gyönyörű, egyenletes almakarikákat kapunk. Valahogy így:

Szerintem bámultatos! Én a telefon mellett még a morzsaporszívót találom a 20. század legnagyobb vívmányainak, de azért ez sem kerül túl hátra a listámon....

GYÓGYSZER MELLÉKHATÁSOK NÉLKÜL

Ugye mindjárt más ez a nap?

JAJ AZOK A NÉMETEK!

Borkának hétfőn kell mennie az iskolába, hogy találkozzék a leendő tanítójával (aki ez alapján dönti el, hogy szeretné-e ha Borka az osztályába járna majd ősztől...). Egy anyuka az oviban, akivel még nagyjából jóban is vagyok, már korábban felajánlotta, hogy elmeséli, mire számítsunk, mivel az ő fia már tavaly átesett ezen a procedúrán.

Ma megkérdeztem tőle, hogy esetleg csütörtökön, amikor szintén egy időben megyünk a gyerekekért, elmondaná-e a tudnivalókat (a többi nap Borka és Juli már ott ebédelnek, így én csak később megyek értük). Azt a választ kaptam, hogy "nem, mert születésnapja lesz". OK, akkor esetleg megírná-e emilben. Ezt nagyon nehézkesnek találta. Ok. Felhívhatnám-e. Igen, de nem holnap este és nem csütörtökön és egyik nap délelőtt sem. Majd megpróbál ő keresni, amikor jó neki. Most ahhoz, hogy 5 mondatot váltsunk külön meg kell néznie a "Teminkalender"-jét????!!!! Nem értem... Biztosan ennek is valami mélyen gyökerező történelmi múltja van, mint annak, hogy az amerikaiak miért nem néznek a szemedbe (mert állandóan figyelik, hogy ki támad rájuk lesből. Ez még a Vadnyugatról jön... - állítólag), de nem nagyon tudom megszokni, hogy ne rohanjak le "csak úgy" embereket a mindenféle ad hoc ötleteimmel, mint például ez is.

AZ ÉLET MINT OLYAN...

"És bizony az élet mindig máshol van, mindig elképzeljük szépnek, tisztának, selyemfényűnek, tartóshullámúnak és hopsszantartó frisseségűnek, mint egy reklámban. Miközben csörtetünk a gyerekeink leette zakóban, lihegve telefonálunk, átizzadjuk az életünket és minden este csatalóként roskadunk le. Élni, az más  dolog, valami súlytalan, könnyed, teljes, érett gyönyörűség."

-Lackfi János-

Biztosan azért fogtak meg ezek a sorok, mert mióta visszajöttünk, szinte el sem hagytam a lakást. Egy hete vákumba kerültem. Se Magyarországon nem voltam, se Németországban. Valahol a kettő között, pontosan itt, a négy fal között. És ezalatt az idő alatt szinte csak gyógyszert adagoltam, kirakóztam, Mirr Murrt néztem és horgoltam. És közben arról álmodoztam, hogy milyen jó lenne a 611es busszal nekiindulni a városnak a szürke, ködös időben és elhozni a lányokat az oviból és közben megállni az "ingyenszekrénynél" megnézni, hogy tettek -e be valami izgalmas könyvet, de előtte még beugrani vásárolni és cipelni a szatyrot meg a Julit egyszerre... szóval "csak úgy" élni egy kicsit. Csak mint máskor... Nem vágytam én már se a tartóshullámra se a hosszantartó frisseségre, csak már hadd tehessem ki a lábam az erkélyen túlra.  

(NEM IS OLYAN) KESERŰ PIRULA

Julika a szünet utánra begyűjtött egy jó kis középfül gyulladást. Tegnap elmentünk az orvoshoz, aki fel is írta a szükséges gyógyszert. Hazafelé beugrottunk a patikába és a legnagyobb megrökönyödésemre, a GYÓGYSZER INGYEN VOLT!!! A patikus hölgy is láthatta rajtam a meglepetést, mert sietve hozzátette: "Gyerekeknek ingyen van."Azért ez nekünk nem olyan természetes...

(Juli már jobban van, de majd csak pénteken megyünk vissza a doktornénihez. Addig itthon, Borka oviban.)