Címkék

2018. 05. 30.

ÉS HA MÁR REKLÁM...


És ha már másokért ilyen jól ki tudok állni, akkor kiállok magamért is: örömmel jelentem, hogy hosszú szünet után a kreatív energiák újra szárnyalnak és újra kinyitott a "kisboltom" itt. 
Borkának köszönhető a fellendülés, mert ha ő nem kezd el kotorászni abban a kosárban, ahol a már kész dolgaim voltak és csak várták a csodát, hogy hátha valaki becsenget és megkérdezi, hogy "elnézést, nem lennének itt szívvel-lélekkel készült gyerekjátékok?". És ahogy ott kotorászott egyszer csak kiszaladt a száján, hogy " Itt minden olyan szép! Miért nem csinálod a boltodat tovább?!" És akkor elgondolkodtam, hogy "tényleg, miért is nem?" És mindjárt ezer ötletem lett és egyszer csak azt vettem észre, hogy egyre gyűlnek a dolgok és telik a kosár. Borka amellett hogy sziporkázik, hogy még mi mindent csinálhatnék ÉN, besegít a termékfotózásnál, a - leírásnál (németül és angolul van) és velem együtt izgul hogy elkél-e valami.
Persze hozzá kell tennem, hogy számomra ez továbbra is amolyan "örömvarrás", mint azelőtt is, hiszen a fő profilom továbbra is az angol tanítás. Vagyis akkor csinálom és megint csak addig, amíg örömöm telik benne, tehát ha van ötlet, idő, kedv és lelkesedés egyszerre. Nem szeretném ha kényszer lenne belőle és nyomás alatt kellene dolgoznom, mert akkor már munka lenne és közel sem öröm. Szóval nyitott szemmel járok és ha eszembe jut valami, megcsinálom. Aztán felkerül egy polcra és együtt izgulunk, hogy otthonra talál-e. Nézzetek be Ti is! (Jobbra található egy közvetlen link... )

2018. 05. 18.

MOST PEDIG REKLÁM

Most egy kis reklámot csinálok valaminek, ami igazán megérdemelné a nagyobb hírverést, de csak szerényen meghúzza magát a saját határai között. Bárcsak az én dolgaimért tudnék így kiállni, de történetesen egy állatkertről lesz szó. Egy belga állatkertről, ami az északrajnai olvasóknak igazán csak egy bakugrás.
Délen, a francia határ közelében fekszik Mons városa. Mons városától nem messze, két falu között található a "Pairi Daiza" állatkert. Én már sok állatkertben megfordultam az elmúlt 10 évben, mióta Julikát ismerem, de komolyan mondom, ennél szebben még nem. Abban hasonlít a (hozzánk közel fekvő) gelsenkircheni állatkerthez, hogy itt is témák szerint vannak az állatok, de sokkal részletesebben: míg az előzőben Alaszka, Afrika és Ázsia a három fő téma, itt Ázsián belül is a Távol Kelet és India, Ausztrália, Afrika és még ki tudja mi. Egy nap alatt nehéz is bejárni. De nem csak az állatokat gyűjtötték kontinensek szerint össze, hanem akkor már az adott növényvilágot és épületeket is. Így a pandák, nem csak pandák, hanem bambuszerdővel körülvett pagodák és japán kertek között mellesleg "megbúvó" állatok. Vagy az afrikai lábasházak között úszkáló pelikánok, vagy a vízparton "mellesleg" heverésző törpeviziló is mindjárt autentikusabban hat. Mi közben bekukkanthatunk egy buddhista szentélybe vagy egy afrikai iskola osztálytermébe. Az  éttermek is a kontinensekhez kapcsolódnak, így Kínában kínait ehetünk, Afrikában sült banánt vagy éppen rovar quiche-t, de persze akad hagyományos hamburger-sülkrupli kombináció is, kinek kedve szerint. Az egyes kontinenseket több méter magasban himbálódzó függőhíd köti össze, amelyen hol egy normál szélességű fapallón, hol csak egy kötélen, hol pedig  egy egész vékony deszkán egyensúlyoz az ember miközben kétoldalt persze kötelekbe kapaszkodik és így rugózik el Á-ból B-be. Nevettünk... Ha pedig már megnéztük az pandákat, az íbiszeket, a vizilovat, a kengurukat, a koalákat, az afrikai - és az ázsiai elefántokat és mind a 7000 (!) állatot és már ebédeltünk is és a gyerek már fagyit is kapott és tényleg már csak a shop van vissza, akkor még mindig felülhetünk egy keskeny nyomtávú nosztalgia kisvasútra ami aztán még közelebb visz az állatokhoz vagy egy újabb látószögből mutatja meg őket. De ha ez még mindig nem elég, pihenésképpen belógathatjuk a lábunkat a "pedikűr halak " közé. Biztosan láttatok már ilyet, ha máshol nem hát a Tv-ben, hogy rengeteg,  kb. 8 cm nagyságú halak harapdálják a "páciens" lábát. Illetve nem a lábát, hanem a lábáról az elhalt bőrt. Amikor én láttam, nem gondoltam volna, hogy alávetem magamat valaha is egy ilyen kínai (?) kezelésnek, de mivel Juli elszánt volt, hát én is vele tartottam és mit ne mondjak, nagyon jó volt! Először persze nem mertem lenézni a lábfejemre, hogy mis is történik tulajdonképpen, csak éreztem, hogy csiklandoznak. Olyan érzés volt mintha pezsgőfürdőbe áztatnám a lábamat. Pár perc után már megszoktam (nem nevettem) és csak hagytam magam. Aztán azután! Mintha légpárnákon járnék! Fáradságnak, száraz bőrnek semmi nyoma, csak egy légies könnyedség! Még egy kis szamártejes balzsamot is kaptunk, így ezután már gond nélkül bejártam Afrikát, Indiát és Ausztráliát! 

Mutatok képeket:
Távol-kelet (ezt gondolom Ti is kitaláltátok)

Az égbe tartó csigalépcső

Itt még nem mertem lenézni...

Himbálózunk...
Afrikában járunk: alattunk a vizilovak
Itt is, csak valahol máshol: a hiénák földjén
(egyik) kedvencünk: az ecsetfülü malac
India: kívülről is meg lehet mászni és belül pedig az orangutánok laknak faragott márvány cirádák között
(családi) Shiva (?)
Állatokat nem mutatok, mert azt úgyis el tudjátok képzelni. Vannak ritkák is mint pl. a már említett panda vagy koala, vagy tasmán ördög, óriás kenguru, vagy afrikai elefánt vagy nem tudom még mi, de nekünk mindig sokkal nagyobb élményt nyújtanak azok az állatok akik nem csak alszanak az árnyékban, vagy egy fa tetején, hanem ténylegesen is csinálnak valamit, így jobban megfigyelhető a viselkedésük: egy zsiráf amelyik odajön, odatartja a fejét, hogy megsimogassuk, egy gorilla amelyik olyan hangosan veri a mellét mintha üres hordókat ütögetnének, egy lepedővel játszó orangután, egy fejjel lefelé lógó és úgy falatozó óriás denevér, vagy egy strandoló elefánt család. Ebből a szempontból is szerencsénk volt, mert sok élethelyzetet láttunk. 

Németországban valahogy nem reklámozzák, akiknek meséltem róla, soha nem hallották, pedig tényleg csak 3 óra járásra van Bonntól (ez itt semminek számít). Mi is csak véletlenül bukkantunk rá, amikor olyan állatkertet kerestünk, ahol van panda (a környéken nincs, Berlinben van) és akkor egyből felvettük a mi kis utazós bakancslistánkra és a múlt heti hosszú hétvége igazán kapóra is jött. Hosszú hétvége lesz még májusban... menjetek állatkertbe!!

2018. 05. 07.

LINZER TORTA


Ha valaki egy ilyen gyönyörű linzer tortát szeretne sütni, annak szüksége lesz:

200 gr lisztre
200 gr cukorra
200 gr vajra
200 gr darált mandulára vagy mogyoróra vaj dióra izlés szerint (vagy keverve erre is és arra is)
1 ek kakaóporra
1 tk fahéjra
1 csipet őrölt szegfűszegre
1 tk citromlére
2 tojássárgájára
1 ek cseresznyepálinkára (nekünk nem tudom milyen van itthon, szerintem nem cseresznye, azt tettük bele)
4 ek málna vagy kajszilekvárra

1. A lisztet és a cukrot összekeverjük.
2. Hozzáadjuk a hideg vajat...
3. ... majd a diófélélet, a fahéjat, a szegfűszeget és a citromlevet.
4. Jöhet hozzá az egyik (!) tojássárgája , ill. a pálinka.
5. Az egészet összegyúrjuk, egy gombócot formázunk belőle és folpackkal beborítjuk. Mehet a hűtőbe min. 2 órára.

6. Kivesszük, az 1/3-t félretesszük (vissza a hűtőbe) és a többit kinyújtjuk. Ráteszünk egy kerek, kapcsos tortaformát, körbevágjuk. Ez lesz az alja. A tortaformát kivajazzuk és a tésztát belesimítjuk.
7. Bekenjük a lekvárral.
8. A félretett tésztából egy "kígyót" formázunk és a szélére nyomkodjuk. A maradékból pedig süteményszaggatóval tetszőleges formákat vágunk ki. Ezeket is ráhelyezzük (a klasszikus linzer torta teteje rácsos, de nekünk ez jobban tetszik, mert évszaknak és alkalomnak megfelelően variálható).
9. A másik tojássárgájával bekenjük a szélét és a díszeket.
10. 175 C-n, 30-35 percig sütjük.

Langyosan is finom, de talán másnap még inkább. Jó étvágyat!

2018. 04. 23.

ÍGY.

Az hogy Ázsiában nem könnyű gyereknek lenni már sokszor hallottam a tanítványaimtól. Már születéskor megindul a verseny a legjobb egyetemi helyekért és ennek érdekében mindent, de mindent feláldoznak a szülők. Nem lelkiznek, hogy mi a jó a gyereknek, különóra vég nélkül egy "magasztos" cél érdekében. Amikor erről a koreai vagy taiwan-i tanítványaim mesélnek, mi, akik világ elkényesztetett nyugati felén nőttünk fel, csak hallgatjuk őket elkerekedett szemekkel, hogy "ilyen nincs"! Hogy este 10ig iskolában vannak, aztán haza és még akkor jön a külön tanár, aki éjfélig foglalkozik a gyerekkel. Aztán másnap kezdődik minden előröl...

De szerencsére, ahogy lenni szokott, ott sem hajlandó mindenki beállni a sorba. Borka egyik tanára, egy ízig-véri dél-koreai nő. Borka imádja és már  annyi minden jót hallottam róla, hogy csak ezért is elmentem a fogadó órájára, hogy megismerjem. És velem is megteázott ahogyan a gyerekekkel szokott az óra elején és rám szánta az időt és nem volt olyan érzésem, mint a többi tanárnál, hogy 15 perc az 15 perc és semmivel sem több. Jó, gondolom a fafaragás tanárhoz eleve kevesebben mennek, nincs rajta túl nagy idő nyomás... Szóval teázgattunk és közben elmesélte az élettörténetét.

Én mindig is csodáltam azokat az embereket, akiknek van mersze megfordítani az életük kerekét, főleg egy olyan konform kultúrában mint az ázsiaiak legtöbbje. Az ő története ott kezdődik, hogy éldegéltek a férjével Szöulban. Mindketten a számítástechnika területén dolgoztak éjt nappallá téve, amiben  ott semmi szokatlan nincs. Mindenük megvolt, jól kerestek, csak éppen nem látták egymást szinte soha. Hétköznap dolgoztak, hétvégén pedig aludtak. De ezt is normálisnak gondolták. Aztán kiderült, hogy gyereket várnak és ekkor jött al első megvilágosodás: ők nem akarják, hogy a gyerekük így nőjön fel, ahogy ők is, iskoláról iskolára vándorolva az egyetemi diploma megszerzésig, kvázi családi élet nélkül. Ekkor került a tanárnő kezébe egy könyv, az addig számára teljesen ismeretlen, waldorf pedagóiáről. Miután elolvasta, ő is úgy volt vele, mint mi az ázsiai rendszerrel: "ilyen nincs!" 

És itt el is dőlt a sorsuk. Kinézett magának egy waldorf képzést Németországban. Mindent feladtak, nem törődtek a barátok és rokonok véleményével, felpakoltak és ide jöttek úgy, hogy sem ő, sem a férje nem tudott németül. Egy évig intenzív nyelvtanfolyamra járt majd megkezdte a tanulmányait. Rudolf Steinert magyarul olvasni is nagyon nehéz. hát még németül, hát még hiányos nyelvismerettel! Mindenen kétszer kellett magát átrágnia, minden kétszer annyi időt vett igénybe és ráadásul közben megszületett a második fia is. Két kisgyerek mellett, éjszakánként tanult (ehhez kell viszont az ázsiai vasfegyelem) és ebben a tanévben felette az i-re a pontot. Tavaly még a gyakorlatát töltötte itt az iskolában, idéntől pedig teljes állású tanár. Nem bánt meg semmit. Kevesebb ugyan a pénz mint akkoriban, de teljes életet élhetnek a gyerekekkel. És hogyan lett számítástechnikusból fafaragás tanár? "Az az anyám álma volt. Az enyém a művészet." A férje is szakított a számítástechnika világával: Ő fogorvosnak tanul!! És mikor kérdeztem, hogy neki mennyi van még vissza, csak ennyit mondott nevetve: "Nem tudom. Nem merem kérdezni, mert azzal csak idegesítem! A lényeg, hogy lassan élünk és együtt vagyunk". Így.

2018. 04. 12.

A MI JULINK...


- 10 éves lett.
- imádja az állatokat.
-megőrül egy kutyáért, de...
- ...halai vannak.
- mindent, de mindent tud az állatokról.
- szépen rajzol. Állatokat. Mást nem (rajzol).
- állatorvos lesz. Még mindig.
- tud kötni, horgolni és varrni (és nem állatokat)
- jó szívű.
- érzékeny.
-együttérző.
-színes fantáziával van megáldva.
- szereti a halat és a gombát. Elméletben.
- ... gyakorlatban, inkább a karamellát és a brokkolit.
- tudja mit akar. És mit nem.
- nagyvonalú az élet minden területén.
- egyre jobban pingpongozik.
- tud gólyalábon járni...
- ... és rollabolázni... és
-.... mindent, amihez jól fejlett egyensúlyérzék kell.
- (ha lehet) kényelmes mint Szerénke a Frakkból.
- nem tud várni.
- cirkusz-szakkörre jár
- ...és elsősegélynyújtó tanfolyamra.
- ügyesen zongorázik és...
- saját darabokat ír.
- házon kívül nagyon szégyenlős, de...
- ... belül egy viccmester.
- megszínesíti az életet.
- ÁLDOTT JÓ GYEREK.

2018. 03. 14.

EGY KEDVES...

... amúgy a Schwarzwaldból származó (német) ismerősöm mondja épp a minap, hogy ő azért szeret itt Rheinland-ban élni, mert itt az emberek annyira kedvesek és nyitottak, nem úgy mint Németország más területein. "Itt?! Milyen lehet ez máshol?!" - volt az első reakcióm. Meg, hogy azért minden relatív, mert a mi (magyar) kultúrkörünkhöz képest itt nagyon is zárkózottak az emberek: nem szívesen engednek be a magánterületükre sem fizikai, sem pedig pszichológiai értelemben. Nálunk sokkal átjárhatóbbak a határok: hamarabb nyitunk és hamarabb is engedjük be a másikat, sőt néha már túlontúl is..
Hogy ezt illusztrálni tudjam, elmesélek egy tegnapi történetet::
Van nekünk az ottani otthonunkban egy áthúzásra szoruló kanapénk. Mivel Magyarországon már alig akad iparos és aki van még, az viszont tele van munkával, így jó előre kell gondolkodni. Így már tavaly nyáron megbeszéltem a kárpitossal, hogy majd idén nyáron megcsinálja, csak hívjam fel húsvét körül.  Ez volt most. Meg is állapodtunk, hogy mikor tud eljönni, aztán valahogy összeakadt a nyelve és belebonyolódott egy mondatba. Erre nagy levegőt vett és nekikezdett:
"Jaj-annyira-fáradt-vagyok-a férjem- Zoltán-és- névnapja-volt-a-múlt.héten-és-ráadásul-a-születsénapja-is-aznap-van-és-vendégség-volt-nálunk-a-hátvégén-mert-mit-csináljak-a-barátaink-mindig-jönni-akarnak-pedig-én-már-nem-akarom-hogy-jöjjeneke-mert-nekem-ez-már-sok-ennyi-emberre-főzni-de-most-hogy-mondjam-meg-nekik-mert-olyan-szivesen-jönnek-de-én-ezt-már-nem-bírom-most-is-úgy-elfáradtam-hogy-ma-már-nem-is-dolgozom-csak-pihenek....blablabla."
Tudom, ez azért abszurd, de nekem mégis ANNYIRA jól esett egy ilyen beszélgetés, még akkor is ha semmi közöm hozzá, meg nekem végül is mindegy, de mégis valahogy az "otthon vagyok" érzését keltette bennem. Mert ez itt soha nem fordulna elő, hogy valaki így rád zúdítja a privát dolgát. Pláne nem telefonban. Még ismerősök között sem. Még Rheinland-ban sem... 

2018. 03. 09.

MILCHCUP


"Anya! El tudod hinni, hogy eljött ez a nap? Négy éve várok rá!" - és ugrott ki Juli, rá amúgy nem jellemző, "fiatalos" lendülettel reggel az ágyból. Igen, négy éve, amikor betette a lábát az iskolába és először értesült a "Milchcup"-ról, várja ezt a pillanatot, hogy ő is részt vehessen egy nap az iskola ping-pong csapatának tagjaként. 
Mert a mi Julink makacs célorientált. Amit a fejébe vesz, azt tűzzel-vassal keresztülviszi. Ilyen ez a ping-pong is. Eldöntötte már elsőben és tessék, negyedikben bekerült a csapatba. Pedig nem jár szervezett edzésekre, mi sem vagyunk kaphatók minden alkalommal, amikor neki eszébe jut elmenni a játszótéri asztalhoz és ott ütögetni, vagy átrendezni a lakást és az étkezőasztalon játszani. Az iskolában van asztal (mármint igazi ping-pong, nem étkező. Persze az is...), de csak most az utóbbi időben kezdek rendszeresen játszani. Szóval, mi se nem ambicionáltuk, se nem vettünk részt igazán a felkészülésben. Eljött a válogató napja, odament és bekerült ahogy szerette volna. Madarat lehetett volna fogatni vele! Végre valami amiben a ő legjobb a családban! Mert ez továbbra is az ő szakterülete marad... Mint, ahogy az állatok és a zongorázás is. Ezekben verhetetlen a mi családunkban :) 
Február végén volt a területi bajnokság, ahol a 18 induló csapatból az előkelő negyedik helyet sikerült a 10 éves kategóriában megszerezni, ami nagyon, nagyon jó, hiszen az ötös csapatban csak egy gyerek játszik szervezett keretek között, a többiek amolyan hobbi-ütögetők, mint a mi Julink is. És ez még csak a kezdet! Hatodikig lehet indulni, jövőre már lány- és fiúcsapatok külön. Azóta minden nap viszi magával az ütőket az iskolába, hátha akad egy szabad 10 perc, amikor lehet játszani. Ők már megkezdték a felkészülést a jövő évi rangadóra...