... hogy lesznek majd olyan (téli) hetek, amikor az egyetlen fénypontot a munka jelenti majd és már akkor tudtam, hogy miről is fogok mesélni, de hadd kezdjem az elején!
Valamikor réges régen, egy másik életben vagy még egy azelőttiben, a Pécsi Orvostudományi Egyetemen (akkor még így hívták) tanítottam orvosi angolt a magyar hallgatóknak, ill. magyart mint idegen nyelvet az ott tanuló külföldi diákoknak. Utáltam mert nehéz volt és rengeteget kellett készülnöm. Akkoriban még nem voltak jó könyvek a piacon, tanítási tapsztalatom is kevesebb volt és az internet is igencsak gyerekcipőben járt. Egy kis csapat norvég ill. görög hallhgató volt rám bízva, akiket 2 év alatt kellet olyan szintre hozni a nulláról, hogy a klinikai életbe be tudjanak kapcsoloódni és a betegekkel tudjanak kommunikálni. Szépen haladtunk azokkal akik hagyták, akik meg nem, azok úgyis hazamentek 2 év után, hogy otthon folytassák a tanulmányaikat. Amúgy kellemesen szórakoztunk, de persze ők nem tudták, hogy nekem mennyi munkám, véres verítékem, ill. gyomoridegem van ebben a heti másfél órában. Mindenesetre örültem, amikor ez a lehetőség megszűnt és vissza se néztem.
Aztán valamikor tavasszal megkeresett egy kanadai fiatalember, hogy ő bizony magyar állampolgár szeretne lenni és mivel a dédnagypapája magyar volt, elég "csak" egy alapszintű elbeszélgetés magyarul a nagykövetség egy dolgozójával. Segítek-e? Az első reakcióm, persze zsigerből az volt, hogy "szó sem lehet róla", de aztán addig addig, míg rábólintottam. Most már jó könyvek vannak és az internet is sok mindet kínál. Belevágtunk és életem eddigi legjobb szakmai döntésének bizonyult! Ilyen motivált, kitartó és ügyes diákom még talán sohasem volt! Akarja és kész! Ő Kanadában ül, én pedig itt. 6 óra különbség van köztük, ő reggel kezd, nálam már délután van. Volt már, hogy nála még nyári időszámítás volt, nálam már téli, de ezek inkább csak érdekességek, mint nehézségek.
És persze felmerül a kérdés, hogy kanadaiként miért szeretne magyar állampolgár lenni és ott élni anélkül, hogy valaha is megfordult volna az országban? Hát elárulom ezt is, mert ez magában már nagyon izgalmas: ugyanis 20 éve hokizik. 4 éves kora óta ez az élete, ezt akarja és semmi mást. Igenám, de Kanadában nagyon sokan vannak ezzel! Így, az jutott eszébe, hogy esetleg a magyar válogatottban játszana, amire azért kanadai hokitudással de magyar állampolgársággal lenne is esélye. Elmesélése szerint nem ő fedezte fel a spanyol viaszt, sokan csinálják azt, hogy a származási országba visszatérve, egy ottani csapat játékosaként keresik egy ideig a kenyerüket. A barátai is jártak már Skóciában, Olaszországba vagy éppen Németországban, hát gondolta, ő megpróbálja Magyarországot és mindent meg is tesz érte, hogy ez sikerüljön.
Hamar egy hullámhosszra kerültünk és hát szárnyalunk! Én legalább annyira mint ő! Fél év alatt eljutottunk egy alap komminációs szintre és beszélgetünk hokiról, családról, mindennapokról, tanulmányokró. Még hosszú az út előttünk, de szerintem mindketten ugyanannyira élvezzük. Vissza szeretné hozni a magyarságot a családba, ami a dédnagypapával érkezett és a nagymama töltöttkáposztájával véget is ért, és ezért mindent meg is tesz: tanul, készül, a Petőfi Rádiót hallgatja, magyar fimeket néz angol felirattal (ez nehéz, mert eddig csak egyet találtam), kedvenc együttese a "Halott pénz" és talált egy magyar származású nénit is, akivel heti egyszer dumiznak "csak úgy" a konyhaasztalnál ülve. Így persze én is szárnyakat kaptam és bár még minidg rengeteget kell készüljek, nincs már gyomoridegem ha a magyar nyelvtan csavarjaira vagy hangtanára gondolok csupán. Már esetenként én is látom a rendszerszerűségeket, az átfedéseket, az egyes szabályszerűségeket mindamellett persze hogy, szó mi szó egy NAGYON komplex dologról van szó és le a kalappal mindenki előtt, aki ezt idegen nyelvként tanulja és mindeki előtt, aki ezt idegen nyelvként tanítja 😎
