Trier... Igen, már a régi rómaiak is. Sőt, ők csak igazán! Ma is ebből él a város, hogy valaha már az ókori rómaiak is... 9 azaz kilenc Unesco világörökségét tud ez a 100 ezres város a Mosel partján felmutatni. És ebből 7 római városkapu, fürdő, amfiteátrum, híd, síremlék, aulaépület, valamint -a nem római- Dóm és a Miasszonyunk templom. Megnéztünk egy párat. Az összeset csak azért em, mert egy idő után megtelik az ember és római kor ide, római kor oda, már csak kövek és kész. Meg amúgy is elfárad az ember lába... Főleg a gyerekláb... Míg a Porta Nigránál rácsodálkoztunk, hogy "Hűha, 1800 éves, habarcs nélkül, homokkő téglákból épült és még mindig áll!", és próbáltuk elképzelni, hogy milyen is lehetett az élet akkoriban, vizuális segítség nélkül, hamar ráuntunk (főleg a gyerekek, mert neki aztán tényleg semmit nem mond az az 1800 év) és már meg sem próbáltuk elképzelni. Mert nekem a nagy szívfájdalmam, hogy még nem jártam olyan római, görög vagy egyiptomi emlékhelyen vagy múzeumban, ahol képekkel kontextusba lennének hozva a a kiállított ... hát igen: kövek. Nekem nehéz elképzelnem hogy hogyan is folyhatott akkoriban az élet. Angliában szeretik a múzeumokat emberközelivé hozni azáltal, hogy emberek beöltöznek és tesznek vesznek a díszletek között. De jártunk már ilyen skanzenban Hollandiában is és mind a mi napig emlékszem a részletekre is. Míg így az első korsó maradványt hamar követi a második meg a sokadik, hogy aztán a felejtésé legyen az összes, ha nincs egy ember, egy kocsma, egy ivó, egy kút, egy valami, ahol élővé teszik őket.
Trier szép. Főleg napsütésben! Én nem sok mindent tudtam róla előtte, csak hogy Karl Marx szülőhelye (és mellesleg Borka tanítónénije is ide valósi, de ő még nem olyan idős hogy a "város híres szülöttjeként" emlegessék). De úgy vettem észre, a Marx családnév ott nem ritka: van "Modehaus Marx" is pl. és nem "Modehaus Karl Marx". Vagy hentes vagy éppen karosszérialakatos. Azt is csak most tudtam meg, hogy nem is úgy ejtik a nevét, ahogy mi, magyarok mindig is, tehát : Trír, hanem már a franciás hatásnak köszönhetően inkább "Trier", de a végén az "R" francia vagy német elharapott, orr- vagy torok hang, ahogy tetszik. Gondolom ez a hármas határi fekvésből származik: Németország itt ér véget és Luxemburg valamint Belgium pedig itt kezdődnek. Az nyilvánvaló, hogy a második világháborús bombázásokból kimaradhatott, mert a belváros is szépen megmaradt: csipkés, rokokó vagy szecessziós házak, amiből Kölnben pl. csak egy utcácska van már meg, az épületek jelentős része az ötvenek évek rohamtempóban épült kockaházaiból állnak. Pedig ilyenek lehettek a német városok azelőtt. Kicsit mint Jicsin a Rumcájsz meséjéből. Sör a Bitburger, mert Bitburg is csak pár kilométerre fekszik és elképzelhetetlen gondolom, hogy az emberek valami mást szeressenek, már csak lokál patriotizmusból is.. Vagy a moseli bort, amit minden talpalatnyi napos flekken termesztenek. Mármint a szőlőt hozzá...

![]() |
| Porta Nigra - római városkapu, az a bizonyos 1800 éves |
![]() |
| Amfiteátrum - maradvány |
![]() |
| Főtér piaccal |
(Az érdeklődők számára pedig. Mi itt szálltunk meg. Trier-től kb. 30 kmre a dimbek-dombok között egy szuper kis nyaralóban, ahol már lehetett érezni a tavasz első fuvallatát. Csak ajánlani tudom!!)















