TRIER

Trier... Igen, már a régi rómaiak is. Sőt, ők csak igazán! Ma is ebből él a város,  hogy valaha már az ókori rómaiak is... 9 azaz kilenc Unesco világörökségét tud ez a 100 ezres város a Mosel partján felmutatni. És ebből 7 római városkapu, fürdő, amfiteátrum, híd, síremlék, aulaépület, valamint -a nem római- Dóm és a Miasszonyunk templom. Megnéztünk egy párat. Az összeset csak azért em, mert egy idő után megtelik az ember és római kor ide, római kor oda, már csak kövek és kész. Meg amúgy is elfárad az ember lába... Főleg a gyerekláb... Míg a Porta Nigránál rácsodálkoztunk, hogy "Hűha,  1800 éves, habarcs nélkül, homokkő téglákból épült és még mindig áll!", és próbáltuk elképzelni, hogy milyen is lehetett az élet akkoriban, vizuális segítség nélkül, hamar ráuntunk (főleg a gyerekek, mert neki aztán tényleg semmit nem mond az az 1800 év) és már meg sem próbáltuk elképzelni. Mert nekem a nagy szívfájdalmam, hogy még nem jártam olyan római, görög vagy egyiptomi emlékhelyen vagy múzeumban, ahol  képekkel kontextusba lennének hozva a a kiállított ... hát igen: kövek. Nekem nehéz elképzelnem hogy hogyan is folyhatott akkoriban az élet. Angliában szeretik a múzeumokat emberközelivé hozni azáltal, hogy emberek beöltöznek és tesznek vesznek a díszletek között. De jártunk már ilyen skanzenban Hollandiában is és mind a mi napig emlékszem a részletekre is. Míg így az első korsó maradványt hamar követi a második meg a sokadik, hogy aztán a felejtésé legyen az összes, ha nincs egy ember, egy kocsma, egy ivó, egy kút, egy valami, ahol élővé teszik őket.

Trier szép. Főleg napsütésben! Én nem sok mindent tudtam róla előtte, csak hogy Karl Marx szülőhelye (és mellesleg Borka tanítónénije is ide valósi, de ő még nem olyan idős hogy a "város híres szülöttjeként" emlegessék). De úgy vettem észre, a Marx családnév ott nem ritka: van "Modehaus Marx" is pl. és nem "Modehaus Karl Marx". Vagy hentes vagy éppen karosszérialakatos.  Azt is csak most tudtam meg, hogy nem is úgy ejtik a nevét, ahogy mi, magyarok mindig is, tehát : Trír, hanem már a franciás hatásnak köszönhetően inkább "Trier", de a végén az "R" francia vagy német elharapott, orr- vagy torok hang, ahogy tetszik. Gondolom ez a hármas határi fekvésből származik: Németország itt ér véget és Luxemburg valamint Belgium pedig itt kezdődnek. Az nyilvánvaló, hogy a második világháborús bombázásokból kimaradhatott, mert a belváros is szépen megmaradt: csipkés, rokokó vagy szecessziós házak, amiből Kölnben pl. csak egy utcácska van már meg, az épületek jelentős része az ötvenek évek rohamtempóban épült kockaházaiból állnak. Pedig ilyenek lehettek a német városok azelőtt. Kicsit mint Jicsin a Rumcájsz meséjéből. Sör a Bitburger, mert Bitburg is csak pár kilométerre fekszik és elképzelhetetlen gondolom, hogy az emberek valami mást szeressenek, már csak lokál patriotizmusból is.. Vagy a moseli bort, amit minden talpalatnyi napos flekken termesztenek. Mármint a szőlőt hozzá...

Porta Nigra - római városkapu, az a bizonyos 1800 éves

Amfiteátrum - maradvány

Főtér piaccal

(Az érdeklődők számára pedig. Mi itt szálltunk meg. Trier-től kb. 30 kmre a dimbek-dombok között egy szuper kis nyaralóban, ahol már lehetett érezni a tavasz első fuvallatát. Csak ajánlani tudom!!)

LADY KARNEVÁL

Karnevál, már sokadszor. Nem mondom, hogy élek-halok érte, nem is itt születtem. Nem is szeretek beöltözni, vagyis inkább nem szeretek hülyét csinálni magamból. Ezért kerti törpe, vagy medve vagy zsiráf például sohasem lennék. De mivel szeretem a gyerekeket megnézni az iskola ünnepségen (ilyenkor karneváli hangulatban, karneváli keretek között, valamit előadnak a színpadon: egy táncot vagy éneket vagy éppen mindkettőt), és ott sem illik kilógni a sorból, ezért azért jelzésértékűen be szoktam öltözni. Idén "franciásra" vettem, hetyke kis tollas fejdísszel, hozzá passzoló fekete boával a nyakam körülés + egy piros hosszú szoknya (ez lemaradt a képről). Ebben olyan jól éreztem magamat, hogy lehet hogy jövőre is megmaradok ennél a jelmeznél:

Rudi is sokáig ellenállt, de aztán az utolsó pillanatban elkapta a láz és tényleg az utolsó előtti pillanatban még elugrottunk jelmezt vásárolni neki. Az előző évi bajuszhoz már nem volt kedve. Meg akart újulni az én Drágám és hát sikerült is neki. Gyakorlatilag senki nem ismert rá :)

Borka abba a korba jutott azt hiszem, amikor már nem akarja a karnevált (vagy most éppen nem akarja, aztán majd később újra vagy olyan lesz mint én, és már sohasem akarja a karnevált). Nem volt kedve beöltözni, nem akart indiai istennő lenni (az iskolában az éves téma India, Mezopotámia, Egyiptom, Görög birodalom és Róma), de ötödikben még senki nem kérdezi, hogy ki akarja és ki nem a farsangi hercehurcát, így felkapott magára egy indiai hatású ruhát és egy pöttyöt is tett a homlokára. Innen már nem akarta a szemét kifesteni, nem akar rúzst a szájára, nem akart ékszereket és nem akart a hajába sem semmit. A képeken is olyan arcot vág, mintha éppen most készülnénk férjhez adni egy indiai maharadzsához, így inkább egy a "kulisszák mögötti" képet mutatok. Mert Juli jelmezéhez részletesen hozzá tudott szólni, pontos tanácsai voltak arra vonatkozóan, hogy kinek, mit és hogyan kellene felvennie. Julinak. Anyának. Vagy Apának. Csak neki ne kelljen...

Julika az egyetlen belevaló bálozó nálunk. Ő még izgalommal készült, megtervezte, lerajzolta, felvette, majd  lefényképeztette magát elölről, jobbról, balról és hátulról is. Odament, jól érezte magát és már alig várja a következőt. Náluk a téma a kézműves foglalkozások, így ő kizárva mindent, ahol esetleg szoknyában kellett volna mutatkozni és egyetlen állathoz se lett volna köze, pásztorlány lett. Sajnos igazi subát vagy bekecset vagy szőrme mellényt nem találtam se közel se távol, így maradt a DM-ből egy bébi mellény, amibe beszuszakolta magát, a nadrág és póló adta magát, a fejébe egy korábbi szereplésről megmaradt törpe sapka került, bot és  a hóna alá Berci, a bárány. Hát így lett ő pásztor... 

SZAKKÖR

Azt élvezem a kerámia szakkörben, ahová most már heti rendszerességgel járok, hogy valami olyasmit csinálok, amit azelőtt sohasem, és érzem, hogy hétről-hétre fejlődök. Mivel itt senki nem fogja a kezünket, nem nagyon segítenek tanácsokkal (csak amikor már valami kész, akkor szól a tanárnő, hogy ez majd a kiégetés után ám nem lesz jó! :)), mindig rájövök valami újabb trükkre, fogásra, amitől aztán a következő héten már valami szebbre sikerül. A Pinterest az én barátom, ott rengeteg szépséget talál az ember! Vannak a csoportban, akik klasszikus lakásdíszeket és kisplasztikákat készítenek, de én megmaradok a használati tárgyaknál. Nem szeretem a felesleges kacatokat, épp elég a mi a gyerekek révén bekerül a házba. Eddig készítettem egy leveses tányért, két fül nélküli, ázsiai típusú csészét, egy müzlis tálat és három szappantartót. Ez utóbbiakat majd elajándékozom. Eddig minden nyomott mintás: nap, tulipán, pitypang és persze csiga-vonal. A színeket is visszafogottra képzelem. A glazúrozást ma csináljuk. Azt mondják (akik értenek hozzá), hogy ezzel még mindent el lehet szúrni, de azt gondolom, ha nem megyek el az art deco (?) színkombinációk felé (fekete-piros, sötétzöld fekete), hanem megmaradok a visszafogottabb, pasztelles árnyalatoknál, talán nem csúszhat annyira félre. Ha ma festek, jövő hétre készen is lesz az első adag. Van egy cetlim, arra gyűjtöm az öleteket, aztán majd júliusig apránként megvalósítom őket... addigra már lesz jó sok kerámia akármink itthon és lehet, hogy már nem szeretnék többet. Ha pedig mégsem tudnám abbahagyni, akkor majd nektek is lesznek kerámia akármitek otthon - tőlem! Haha!

PÉKNÉ MÓDRA

Én nem mondom, hogy a német pékáru nem finom, mert igenis az, csak éppen mégis időről-időre rám jön, hogy itthon süssek kenyeret, zsemlét effélét. Mert itt nélkülöznünk kell a kiflit és a kakaóscsigát és ha megkívánjuk, hát nekiállok. A kakaóscsigához a bolti levelestésztát használom, így igaz, kicsik lesznek, de az íze azért benne van. Az egész mostani sütéshullám viszont azzal kezdődött, hogy belefutottam egy igen jóképű házi kifli képébe a FBn (azért valamire csak jó ez a Facebbook, nem?), amihez ráadásul a recept sem tűnt bonyolutnak. Nem kell dagasztani, meg keleszteni, meg várni, meg még keleszteni, meg még várni egy egész napon át, csak tényleg hamar összeállítani és megsütni. És ez pontosan egybe esett azzal a héttel, amikor Borka éppen péknek készült. Így hamar ki is vette a kezemből a munkát és ez sült ki belőle:

Tényleg olyan mint magyar bolti (mármint a jobb fajta): puha is, de tömör is és kellően ropog a héja. Ezt a receptet vettük: https://ketkes.com/hazi-kifli-receptje/

Ezek után fellelkesülve (és mert Borka még mindig péknek készült), eszembe jutott egy réges-régi kenyérrecept, amit kb. 10 éve nagyon gyakran sütöttünk a barátnőmmel. Ezt csak össze kell keverni, jó sokat állni hagyni, aztán mehet egy lefedett jénai tálba és már sülhet is. Isteni ropogós héjú kenyér lesz belőle!

 A recept:

7,5 dl liszt (fura, hogy deciliterben adja meg)

1/2 tk. szárított élesztő

1/2 tk. só

1 tk. cukor

3,75 dl langyos víz

Minden összekeverünk, amitől kapunk egy kenyértésztára nem, csirízre viszont annál inkább emlékeztető masszát. Semmi pánik, így jó. Ezt 8-12 óra között pihentetjük. Amikor sütnénk, beteszünk a sütőbe egy jénai tálat (vagy valamit, amiben aztán lefedve tudjuk majd sütni) és felmelegítjük 250 fokra. Ha bemelegedett, kivesszük a tálat és ebbe átöntjük a szépen megkelt tésztát, lefedjük és 50 percig sütjük. Ennyi.

Nem lesz belőle egy óriásvekni, de azért egy nagyobbacska cipócska igen.

 

Innen már csak egy lépés volt a zsemle (bár Borka már szerintem nem akar pék lenni).Van egyfajta zsemle, amit szívesen készítek, de most már ez is állandó szereplő lett nálunk. Főleg a múlt héten, amikor nem hagyott nyugodni, hogy nem sikerül "szuperrnagyonjól" és valami hajtott, hogy mégegyszer és mégegyszer nekiálljak. Most már jól megy (talán be kellett volna tartanom a receptet és nem beleokoskodni :)). Most tökéletes: egyszerű, hamar megvan, kellőképpen puha héjú, szóval "perfekt". Legközelebb tovább lépek és színesre csinálom: marad fehér is, de lesz céklalével rózsaszín és spenóttal zöld . Elvégre nyakunkon a karnevál!!

Itt a recept, jó ha betartjátok, mert úgy jártok mint én:

30 perces zsemle

1 1/4 csésze meleg víz (amerikai recept, mindent csészében mérünk. Nálam egy cs. 2.5 dl)

1/4 cs cukor

2 ek. szárított élesztő

1/3 cs olaj

1 ek. só

1 tojás

3 1/2 liszt (fehér)

1. A vizet, az élesztőt és a cukrot összekeverjük.

2. A liszetet, a sót, az olajat és a tojást is összekeverjük. 

3. Majd összeöntjük a fentieket és a keverőgép dagasztó karjával pár percig dagasztjuk. Egy puha masszát kapunk, de ne legyen folyós. 

4. Ebből a recept szerint 15 zsemlét formázunk (ragacsos a tészta, jobb a kezet belisztezni), de én csak 10-12 tudtam, különben szerintem túl kicsik lettek volna,de ez izlés dolga. 20 percig kelesztjük. Hideg sütőbe tettem, majd amikor az elérte a 190 fokot még kb. 15-20 percig sütöttem. Amikor kisültek, vajjal megkenegettem őket. 

Ma nem sütök, de holnap szerintem újra a fenti kenyér következik. Ha nem, a színes "konfetti" zsemlék...

JAJ AZOK A NÉMETEK!

Már régen írtam ebbe a rovatba, no nem mintha nem lenne mit, de valahogy az ember már idővel hozzászokik a furcsaságokhoz. Mondhatnám, már semmin sem csodálkozik, de aztán mégis szembejön egy-egy gyöngyszem.

Rudi egyik magyar kolléganője kapott egy ebédmeghívást egy német kolléganőtől. Örült is neki, csak azt nem értette, hogy miért augusztus 24-re szól, biztos valami tévedés történt. Fel is hívta az adott kolléganő titkárnőjét, hogy köszöni szépen, de valami szerinte nem stimmel. Kiderült, hogy  minden stimmel, a kolléganő egy "késő nyári napon szeretne valamikor vele ebédelni" és ő az augusztus 24-t nézte nekik ki. Könyörgöm, január 27 van!!! Így legalább van idejük felkészülni a találkozóra... Pontosan hét hónap!

MERT JÁTÉK A VILÁG

Itt vannak ők. Borka és Juli. Játszanak. Reggeltől estig, és ha tehetnék, estétől reggelig. Bármivel. Schleich állatokkal, Playmobil figurákkal vagy semmivel. A szerepjátékoknak nálunk nagy hagyománya van. Borka alig, hogy elkezdett beszélni, magával is húzott minket a szerepjátékok világába. Emlékszem, amikor ovis volt már, kérdeztem az óvónőt még otthon, hogy nagy kárt teszek-e a gyerekben ha nem játszom vele több szerepjátékot, mert már annyira elegem van a piknikekből, a babák születésnapjából, a gyógyításból vagy a kis Jézus születésének eljátszásából. És mikor kimondta a bűvös szót hogy nem, sőt ha csak amolyan immel-ámmal játszom az csak rosszabb, na, akkor én zöld jelzést kaptam és azóta nem játszom. Ez annyira belém ivódott, hogy ha még korábban egyszer -egyszer bepróbálkoztak,hogy "anya, akkor te vagy a párduccal és azt mondod, hogy", az első reakcióm, miután a gyomrom összeugrott, egy gyors és határozott nem volt. Nem, nem vagyok a párduccal, nem, nem mondok semmit, majd ti beszéltek helyette is. És beszéltek is. És azóta is beszélnek. Mert minden Schleich állatnak neve van és foglalkozása. NAGYON sok Schleich állatunk van. És mindnek tudják a nevét és a foglalkozását. Itt van pl. Fricike, egy pelikán szerű ősmadár, ő vicc-író. Vagy Rozi a viziló, neki vegyeskereskedése van. Vagy Felhő, a bálna. Neki macskái vannak (akik idegesítik,mert csupa egyformák és mindig egymást utánozzák...). A strucc kozmetikus, a homár pedig fodrász. Pamacs, a polip, még gyerek. Ő nem dolgozik.  És így tovább. Minden, minden lehet. És felépítenek helyzeteket, várost, kórházat, állatkertet, olimpiát, színházat. És mi csak azt halljuk, hogy visítanak a nevetéstől. Mert mindez szigorúan zárt ajtók mögött zajlik. Nem tudom, meddig tart ez az ideális helyzet, hogy gyakorlatilag nem látjuk őket itthon, mert bezárkóznak és játszanak (bezárkózni később is befognak, csak nem azért hogy játszanak). Borka, a maga 11 és fél évével,  végül is már nagy. Nem lehet tudni, hogy mikor lesz egyszer neki elege, vagy mikortól lesz a Playmobil "unkúl", de most még szuper! Épp a minap olvastam valahol, hogy az intelligencia nem tudás kérdése, hanem a kreativitásé. Hát annak nincsenek híján! Talán, nincs mitől tartsunk...

ÚJRA TELEPÍTVE

A nagy érdeklődére való tekintettel, meg már, hogy a betegségem utósokkját is kihevertem, meg, hogy most jobban ráérek, meg hát mivel ez mégiscsak elsősorban a mi családi krónikánk, amit majd nagyon jó lesz sok sok év múlva visszanézni, folytatom az írást. Nem tudom, milyen rendszerességgel lesz időm, kedvem, energiám vagy egyáltalán olyan élményem, amiről érdemes lesz beszámolni, de majd alakul.  A "megjegyzések" funkciót töröltem, így ha gondolatot ébresztettem bárkiben, az nyugodtan írjon emailt. Ahogy a megjegyzéseket, úgy az email-eket is nagyon örömmel olvasom! Ezen felül további képeket az Instagramon találtok. Ott is "bonnbajó" néven keressetek!

Szóval,  amint a "leköszönő" bejegyzésemben írtam, vagyis, hogy mi mindenen szeretnék magammal kapcsolatban változtatni, azt szerencsére sikerül tartanom. A mindennapokban nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb vagyok, már tudok nemet mondani és mivel rájöttem, hogy a bajok részben ott gyökerezetnek, hogy egyedül vagyok az időm nagy részében, szándékosan tágítom a komfort zónámat és akár egyedül is elmegyek programokra csak, hogy hasonszőrű emberekkel találkozzak, új élmények érjenek, vagyis ÉLJEK így csupa nagybetűvel. Mert az ember boldogságérzete a társas kapcsolataitól függ leginkább. Hogy mennyire van beágyazódva vagy mennyire van elszigetelve. Ezt már a Nők Lapja is megírta, de érzem én ezt a saját bőrömön is. Én alapvetően inkább társasági ember vagyok, bár az is igaz, hogy egyedül is jól elvagyok, de kell egy egészséges egyensúly. Ez az egyensúly az utóbbi időben az "otthon kuksolunk" felé billent el, aminek káros hatását meg is éreztem. Köszönöm szépen, ebből akkor elég! Most az a mottóm, hogy ha hívnak valahová, azonnal igent mondok és csak utána kezdek gondolkodni :) És több programra elmentem már egyedül is, ha éreztem, hogy ez nekem való lenne. Így voltam már menekült és nem-menekült nők számára rendezett

"Interkultureller Frauentag"-on, ahol egy müzlis tálat kerámiáztam (életemben először azután, hogy harmadik osztályos koromban egy emberi fejet kellett agyagozzunk és hármast kaptam rá, amitől eltettem ezt magamban úgy hogy ez nem az én asztalom)...), ill. egy nyomdakészítő mini workshop-ra, ahol többek között, karácsonyi ihletésű stempliket készítettünk egy vietnami hölgy vezényletével:

Ezen kívül elmentem egy varró szakkörre is, de ezen még hezitálok, hogy menjek-e máskor is. Itt nem volt olyan szívélyes a légkör (vagyis amolyan "németesen" szívélyes volt, ami a magyar léleknek egy kicsit kevés ), viszont, aki elhívott (vele a kerámiázáson ismerkedtem meg), nagyon helyes... Ezt majd még meglátom. Havi egyszer van, a mostanit elblicceltem, de talán legközelebb még adok nekik egy esélyt...

A munkahely váltásomról sem meséltem eddig, pedig az is nagyon jól alakult. Miután megszűntek a tanfolyamok a nemzetközi iskolában, előre menekülvén, minden bátorságomat összeszedve, egy közeli, igen népszerű közösségi házban hirdettem tanfolyamot. Némi kezdeti izgalom után, össze is jött a csoportkám, ami javarészt még mindig a nemzetközi iskolás anyákból, illetve itt élő külföldi nőkből áll. Tehát valójában azt csinálom amit eddig is, csak más plénumon és nem önkéntes alapon már. A koreai, kínai, magyar, lengyel, német, szír, brazil és iráni nemzetek képviseltetik magukat és ismét igen jól szórakozunk. A téli szünet után a jövő héten kezdünk újra... Nagyon jó érzés tartozni valahová. Nem a csoportra gondolok, az is persze, hanem, hogy annyira meleg és otthonos itt a légkör, ahol most dolgozom. Olyan jó érzés odamenni! És olyan jó érzés, hogy vannak programok, ahol a többi tanfolyamvezetővel lehet találkozni (több mint százan vagyunk), legyen az egy évnyitó grillezés vagy egy karácsonyi vacsora (évek óta nem jártam már munkahelyi karácsonyi vacsorán!!). Végre, nem csak lógok a levegőben!!

Szóval, jól mennek a dolgok - azt gondolom. talán emiatt is jött meg újra a kedvem a blogoláshoz, mert újra egyensúlyba kerültem magammal és a világgal. És köszönöm, hogy érdeklődtetek, hogy most mi van, mi lesz. És köszönöm, hogy megosztottátok velem, hogy milyen sokat segít ez a blog nektek, akik zugban olvastok ugyan, de nemsokára ide költöztök hozzánk, Bonnba. Nem is tudtam, hogy az írásaim "felkészülési segédanyagként" is jó szerepet töltenek be. Lehet hogy innentől ilyen irányú írások is lesznek. Nagyon hálás vagyok/voltam/leszek mind jó szóért, minden visszajelzésért.