CSAK ÚGY, ANGOLOSAN

Már vágyódtam újra Angliába. Mert már régen voltunk,meg már ha az ember a nyelv tanításával keresi a kenyerét, nem árt ha néha felfrissíti a tudását. És mert szeretem Angliát. Szeretem ezt a fura világot úgy ahogy van: a fordított közlekedésse, a sofőr nélküli autókkal, a mezitlábas, a februári elemekkel egy szál nyári ruhában küszködő nőkkel, a felül téli kabátos, alul rövidnacis gyerekekkel,  a pórázon sétáltatott togyogókkal (és nem a kutyákról beszélek), vizes hajjal flangálókkal, a "very British" akcentust, hogy mindenért elnézést kérnek, hogy többször is odajöttek segíteni miközben a londoni metrótérképet silabizáltuk, sőt még a rémes fürdőszobákat is! Na jó, azokat nem. Azt nem is értem, hogy hogyan lehet a fürdőszoba ennyire nem fontos, mikor számomra meg ez az egyik legfontosabb helyiség a házban. Jártam én már padlószőnyeges fürdőben (ahol minden, de minden egyadta penész volt), akkorában mint az ebédlőasztalunk, de ahová még egy ülőkádat is bepasszíroztak, olyanban (és ebből többen is ) ahol nem volt víznyomás és olyanban is, ahol a zuhanyzó csapja teljesen önálló életet élt: ha akart meleg víz folyt, ha akarta forró, ha akarta hideg, de ha úgy gondolta, akkor semmi. És mindez váltakozó víznyomással, tehát lehet, hogy egyik nap rákvörös lett a bőröm teljes víznyomás mellett  és másnap csak álltam habosan és csak csurgott valami. 

Így aztán amikor a Kensington palotát nézegettük és megpróbáltuk elképzelni, hogy milyen élete is lehet Vilmos hercegnek és a családjának, nekem csak az járt a fejemben, hogy vajon nekik is olyan béna-e a fürdőszobájuk és ez nekik is látszólag teljesen mindegy-e. Mert gondolom, ők is átfázva érnek haza egy februári este, amikor egész nap tépett a szél (és mondjuk rajtuk sem volt egy nyári ruhánál több, harisnya nélkül!) és lehet, hogy az ő lakásuk sincs -angol módra- túl fűtve, akkor ők nem vágynak arra hogy beálljanak a zuhany alá?  Vagy megelégszenek még egy csésze teával?!

AZTAKUTYAFÁJÁT!

A minap úgy szállt be az autóba, hogy "az  M. kap egy kutyát." És már sírt is. "Mert mindenki kap egy kutyát, csak ő nem!" "Mert mindenki kap egy kutyát, aki nem akar az is, csak ő nem, pedig már milyen régóta szeretne." "Mert mindenki kap egy kutyát 'csak úgy', csak ő nem". "Neki mindenféle próbákat kell kiállnia."  És "ő úgy igyekszik, csak mi nem értékeljük." Mert Apa nem akar, Borka nem akar, Anya meg újabb és újabb feltételeket támaszt." "És hagyjuk békén!" "És nem, nem akarja hallani, hogy mit mondunk!""Mert mindenki kap kutyát, csak ő nem!" Mert miközben Borkával azt próbáltuk neki éppen sugallni, hogy ha jobban belegondol, hogy mit is mondunk és egy kicsit is gondolkodik, akkor rájöhetne magától is, hogy KAP kutyát. De nem akarta meghallani. Nem akarta meghallani, hogy ha tavaly tavasszal azt monduk neki, hogy ha egy évig tudja tartani a maga álltal támasztott vállalásait (mint pl. napi többszöri séta, házifeladat, zongora, angol gyakorlása, az asztal lepakoása evés után és 'egyéb segítség'), akkor idén tavasszal esetleg kaphat egy kutyát:

 

-Mit mondtunk tavaly tavasszal?

- ...

-Tavasz van?

- Nincs.

- Mindig kérdezed hogy 'Jól haladok?' Mindig mondom, hogy igen. Tehát???!!

- "HAGYJATOK BÉKÉN!"

 

 Így, már nem lehetett tovább kínozni,  egy piros lámpánál hátrafordultam és a lehető legnyugodtabban csak annyit mondtam: "Kapsz egy kutyát." És ekkor tovább sírt. Csak már örömében. És mikor kiszálltunk, csak ölelt és még többet sírt.

Mert ezt mi már eldöntöttük. Mert azt  nem lehet vele csinálni hogy egy évig mindenféle próbákat áll ki, nem is akár milyen következetességgel, hogy ezek után azt mondjuk, hogy "mindez nagyon szép, de kutyát azért nem kapsz". Csak hát a közelgő születésnapján akartuk egy "kutya-utalvánnyal" meglepni. Akkor is sírt volna, csak akkor Rudi is láthatta volna az örömét. Hát az M-ék jól beleköptek a levesbe! De jöhet a kutya!

8 ÉVE....

... nem gondoltam volna, hogy:

- még 8 év múlva is itt leszek.
- hogy már ITT leszek itthon és nem OTT leszek otthon.
- hogy így megszokom megtanulom  megpróbálom elfogadni a rugalmatlanságot.
- hogy szinte a nulláról ennyire megtanulom a nyelvet, sőt nyelvvizsgázom is, csak hogy megtapasztaljak egy "a hóhért akasztják " helyzetet.
- hogy így felbátorodok.
- hogy itt fogok dolgozni.
- hogy lesz egy "kisboltom".
- hogy egy nemzetközi miliőben ilyen jól megtalálom a helyemet (és az én szerencsém a nemzetköziségben rejlik, mert azt hiszem egy csak német közösségben még mindig nem lennék sehol).
- hogy ismerősökbe futok és nem csak itt a "mi falunkban", hanem a belvárosban is.
- hogy ilyen magabiztosan mozgok egy idegen életben.
- hogy ez az élet már nem is olyan idegen, sőt inkább az "ottani" élet válik egyre idegenebbé.
- hogy a világ minden tájáról lesznek ismerőseim.
- hogy itt lesznek emberek akik, örülnek nekem.
- hogy csak egy német Barátnőm lesz (igaz, ő csupa nagybetűvel).
- hogy ilyen nyugodt és kisimult leszek.
- hogy még mindig írom ezt a blogot.
- hogy megszeretem a tervezhetőséget.
- hogy itt is szükségem lesz nyári ruhákra (a klímaváltozás már ide is elért)
- hogy még mindig tanulok valami újat: itt a szendvics, nem vaj ÉS szalámi ÉS sajt ÉS zöldség, hanem vaj és szalámi VAGY vaj és sajt. A kettőt nem kombinálják... - ez a legújabb, amit tanultam.
- hogy nem zavar az eső.
- hogy már nem kell 3 hétig trenírozzam magamat egy helyi telefonhívásra.
- hogy elfelejtem, hogy milyenek is voltak otthon a mindennapjaim.
- hogy már nem hazameneteltől, hazamenetelig élek.
- hogy gond nélkül váltok egyik nyelvről a másikra, abban a háromban amiben a mindennapjaimat élem.
- hogy már nem purcanok ki ha egy-két órát németül kell beszélnem.
- hogy a szülői értekezleten még mindig csak 20 percig tudok koncentrálni, aztán elveszítem a fonalat.
- hogy lesznek helyek, ahol név szerint ismernek és köszöntenek, még akkor is ha az a fogorvos.
- hogy még mindig nem szeretem a spárgát és még mindig gusztustalannak találom a "hühner frikasse"-t.még akkor is ha ezek itt mindketten az élet velejárói.
-hogy belátom egyszer, hogy nem a németek túl merevek és csak annyit tesznek meg a másikért, ami feltétlen belefér, hanem Kelet Európában mi nem tanuljuk meg a határainkat kijelölni és szabadon mozgunk egymás életében, rugalmasságot színlelve, ami nem feltétlen jó, mert akkor is jópofát vágunk ha a másik "túl közel jön" (kvázi "hülyére vesz"), aztán meg csak fortyogunk magunkban, ill. mi is értetlenül állunk akkor, ha valaki nekünk nem áll a rendelkezésünkre.
- hogy olyan szokásokat veszek fel, mint az adventi aprósütemény sütése és ismerőseink megajándékozása velük.
- hogy házilag készítem a "sauerkraut"-ot.
-hogy megtanulok autópályán közlekedni.

Persze nem ment mindez egyik napról a másikra. Körülbelül 8 év és nem kevés energia kellett hozzá... A friss kitelepülőknek mondom: türelem és majd egyszer csak beérik.

MENŐ VAGYOK

Már több mint egy éve rendszeresen gyalogolunk a szomszédasszonyommal. Hetente egyszer, hóban, fagyban,esőben,napsütésben, mindegy, mi keddenként megyünk. Az egyetlen kérdés az az, hogy jobbra-e vagy balra induljunk el a Rajna partján, ill. hogy ki mennyire ér rá. Ha nem annyira, vagy ha cudar az idő, .akkor csak egy rövidke, de intenzív órát megyünk, ha mindketten ráérünk, akkor van  két órát is oda vagyunk. Megyünk és beszélgetünk és ezzel több legyet is ütünk egy csapásra: megyünk, ami mindenképpen jó, kint vagyunk a levegőn, ez is jó, közben rendre megváltjuk a világot, ez is jó és mindezt németül fecsegve tesszük, tehát még gyakorolunk is, amiből pedig sohasem elég (ő lengyel).

Mivel már ilyen régóta "úton vagyunk" sok szépet láttunk. Igaziból minden héten látunk valami szépet: a nyulaknak már a szemük sem rebben ha meglátnak minket (nekünk se ha őket), a kedvenc   ( és ezidáig) mindig egyetlen szürke gémünk is ott van, tavaly nyár óta nutriákkal is kiegészült a minket üdvözlő csapat és újabban egy fekete hattyúnk is van. És ezek még csak az állatok... Mert pontosan megfigyelhettük az évszakok és a természet ezer arcát, ahogy változnak az évszakok: a tél, az tél. Esetleg egy kis hó, egy árvíz (!), de nagyjából ma szürke 9 árnyalata. Aztán, ahogy tavaszodik megjelennek a hóvirágok, majd az 1000 nárcisz, ezeket a rododendronok színpompája váltja, a cseresznyevirágzás,  majd májusban az orgona lila tengere. Aztán eljön az idő, amikor bodzaillatban gyalogolunk (közben a fél szemünket mindig a bokrokon tartom, hogy hol érdemes majd a szörpnek valót beszerezni) és most a rózsák. Ők már kitartanak az első fagyokig, vagyis karácsonyig biztosan. Olyannyira az életünk része lett ez a menés, hogy akkor is megyünk, ha a másik éppen nincs kéznél. Akkor valamivel csendesebben...

Nemrégiben olvastam egy cikket arról, hogy miért is tesz jót kint lenni a természetben. A cikk az erdőt emelete ki, de igaz bármiféle kint létre. A tipikus" erdőillat", ami nem más, mint azoknak az anyagoknak (terpének a nevük), amivel a fák, a bokrok, a gombák és a növénykék kommunikálnak egymással (ha mondjuk kártevő közeledik), ill. még a bomló avar és a fakéreg illatának keveréke. Japán kutatások kimutatták, hogy ha már egy órát kint vagyunk az erdőben, a testünkben a falósejtek száma 40%-al megemelkedik (ők az immunrendszerünk részei), sőt megemelkedik annak a fehérjének is a szintje, amivel ezek a sejtek táplálkoznak, tehát az immunrendszerünk jobban dolgozik. Ez nem minden, mert ennek az ez órányi erdei sétának (de nem is kell sétálnunk, elég ha kint vagyunk) a jótékony hatása egy hétre is megmarad! Ha pedig két egész napot kint tudunk tölteni a természetben, a falósejtek száma megduplázódik és a hatás egy hónapra elegendő! De nem is kell sétálunk sem, az csak plussz jó, mert ez a sok jó a bőrön át is bejut a szervezetbe! Ezért van, hogy a természet kisimít. Az erdő azért a legjobb, mert ott a fák lomkoronája összezár és koncentráltabb az erdőillat (alegeslegjobb eső után vagy ködben), de bármilyen zöldterület megteszi.  Idén nem voltunk betegek (lekopogom). Talán emiatt (is)...

tavasz

nyár

ősz

tél (árvízben)

ÉS HA MÁR REKLÁM...

És ha már másokért ilyen jól ki tudok állni, akkor kiállok magamért is: örömmel jelentem, hogy hosszú szünet után a kreatív energiák újra szárnyalnak és újra kinyitott a "kisboltom" itt. 

Borkának köszönhető a fellendülés, mert ha ő nem kezd el kotorászni abban a kosárban, ahol a már kész dolgaim voltak és csak várták a csodát, hogy hátha valaki becsenget és megkérdezi, hogy "elnézést, nem lennének itt szívvel-lélekkel készült gyerekjátékok?". És ahogy ott kotorászott egyszer csak kiszaladt a száján, hogy " Itt minden olyan szép! Miért nem csinálod a boltodat tovább?!" És akkor elgondolkodtam, hogy "tényleg, miért is nem?" És mindjárt ezer ötletem lett és egyszer csak azt vettem észre, hogy egyre gyűlnek a dolgok és telik a kosár. Borka amellett hogy sziporkázik, hogy még mi mindent csinálhatnék ÉN, besegít a termékfotózásnál, a - leírásnál (németül és angolul van) és velem együtt izgul hogy elkél-e valami.

Persze hozzá kell tennem, hogy számomra ez továbbra is amolyan "örömvarrás", mint azelőtt is, hiszen a fő profilom továbbra is az angol tanítás. Vagyis akkor csinálom és megint csak addig, amíg örömöm telik benne, tehát ha van ötlet, idő, kedv és lelkesedés egyszerre. Nem szeretném ha kényszer lenne belőle és nyomás alatt kellene dolgoznom, mert akkor már munka lenne és közel sem öröm. Szóval nyitott szemmel járok és ha eszembe jut valami, megcsinálom. Aztán felkerül egy polcra és együtt izgulunk, hogy otthonra talál-e. Nézzetek be Ti is! (Jobbra található egy közvetlen link... )

MOST PEDIG REKLÁM

Most egy kis reklámot csinálok valaminek, ami igazán megérdemelné a nagyobb hírverést, de csak szerényen meghúzza magát a saját határai között. Bárcsak az én dolgaimért tudnék így kiállni, de történetesen egy állatkertről lesz szó. Egy belga állatkertről, ami az északrajnai olvasóknak igazán csak egy bakugrás.

Délen, a francia határ közelében fekszik Mons városa. Mons városától nem messze, két falu között található a "Pairi Daiza" állatkert. Én már sok állatkertben megfordultam az elmúlt 10 évben, mióta Julikát ismerem, de komolyan mondom, ennél szebben még nem. Abban hasonlít a (hozzánk közel fekvő) gelsenkircheni állatkerthez, hogy itt is témák szerint vannak az állatok, de sokkal részletesebben: míg az előzőben Alaszka, Afrika és Ázsia a három fő téma, itt Ázsián belül is a Távol Kelet és India, Ausztrália, Afrika és még ki tudja mi. Egy nap alatt nehéz is bejárni. De nem csak az állatokat gyűjtötték kontinensek szerint össze, hanem akkor már az adott növényvilágot és épületeket is. Így a pandák, nem csak pandák, hanem bambuszerdővel körülvett pagodák és japán kertek között mellesleg "megbúvó" állatok. Vagy az afrikai lábasházak között úszkáló pelikánok, vagy a vízparton "mellesleg" heverésző törpeviziló is mindjárt autentikusabban hat. Mi közben bekukkanthatunk egy buddhista szentélybe vagy egy afrikai iskola osztálytermébe. Az  éttermek is a kontinensekhez kapcsolódnak, így Kínában kínait ehetünk, Afrikában sült banánt vagy éppen rovar quiche-t, de persze akad hagyományos hamburger-sülkrupli kombináció is, kinek kedve szerint. Az egyes kontinenseket több méter magasban himbálódzó függőhíd köti össze, amelyen hol egy normál szélességű fapallón, hol csak egy kötélen, hol pedig  egy egész vékony deszkán egyensúlyoz az ember miközben kétoldalt persze kötelekbe kapaszkodik és így rugózik el Á-ból B-be. Nevettünk... Ha pedig már megnéztük az pandákat, az íbiszeket, a vizilovat, a kengurukat, a koalákat, az afrikai - és az ázsiai elefántokat és mind a 7000 (!) állatot és már ebédeltünk is és a gyerek már fagyit is kapott és tényleg már csak a shop van vissza, akkor még mindig felülhetünk egy keskeny nyomtávú nosztalgia kisvasútra ami aztán még közelebb visz az állatokhoz vagy egy újabb látószögből mutatja meg őket. De ha ez még mindig nem elég, pihenésképpen belógathatjuk a lábunkat a "pedikűr halak " közé. Biztosan láttatok már ilyet, ha máshol nem hát a Tv-ben, hogy rengeteg,  kb. 8 cm nagyságú halak harapdálják a "páciens" lábát. Illetve nem a lábát, hanem a lábáról az elhalt bőrt. Amikor én láttam, nem gondoltam volna, hogy alávetem magamat valaha is egy ilyen kínai (?) kezelésnek, de mivel Juli elszánt volt, hát én is vele tartottam és mit ne mondjak, nagyon jó volt! Először persze nem mertem lenézni a lábfejemre, hogy mis is történik tulajdonképpen, csak éreztem, hogy csiklandoznak. Olyan érzés volt mintha pezsgőfürdőbe áztatnám a lábamat. Pár perc után már megszoktam (nem nevettem) és csak hagytam magam. Aztán azután! Mintha légpárnákon járnék! Fáradságnak, száraz bőrnek semmi nyoma, csak egy légies könnyedség! Még egy kis szamártejes balzsamot is kaptunk, így ezután már gond nélkül bejártam Afrikát, Indiát és Ausztráliát! 

Mutatok képeket:

Távol-kelet (ezt gondolom Ti is kitaláltátok)

Az égbe tartó csigalépcső

Itt még nem mertem lenézni...

Himbálózunk...

Afrikában járunk: alattunk a vizilovak

Itt is, csak valahol máshol: a hiénák földjén

(egyik) kedvencünk: az ecsetfülü malac

India: kívülről is meg lehet mászni és belül pedig az orangutánok laknak faragott márvány cirádák között

(családi) Shiva (?)

Állatokat nem mutatok, mert azt úgyis el tudjátok képzelni. Vannak ritkák is mint pl. a már említett panda vagy koala, vagy tasmán ördög, óriás kenguru, vagy afrikai elefánt vagy nem tudom még mi, de nekünk mindig sokkal nagyobb élményt nyújtanak azok az állatok akik nem csak alszanak az árnyékban, vagy egy fa tetején, hanem ténylegesen is csinálnak valamit, így jobban megfigyelhető a viselkedésük: egy zsiráf amelyik odajön, odatartja a fejét, hogy megsimogassuk, egy gorilla amelyik olyan hangosan veri a mellét mintha üres hordókat ütögetnének, egy lepedővel játszó orangután, egy fejjel lefelé lógó és úgy falatozó óriás denevér, vagy egy strandoló elefánt család. Ebből a szempontból is szerencsénk volt, mert sok élethelyzetet láttunk. 

Németországban valahogy nem reklámozzák, akiknek meséltem róla, soha nem hallották, pedig tényleg csak 3 óra járásra van Bonntól (ez itt semminek számít). Mi is csak véletlenül bukkantunk rá, amikor olyan állatkertet kerestünk, ahol van panda (a környéken nincs, Berlinben van) és akkor egyből felvettük a mi kis utazós bakancslistánkra és a múlt heti hosszú hétvége igazán kapóra is jött. Hosszú hétvége lesz még májusban... menjetek állatkertbe!!

LINZER TORTA

Ha valaki egy ilyen gyönyörű linzer tortát szeretne sütni, annak szüksége lesz:

200 gr lisztre
200 gr cukorra
200 gr vajra
200 gr darált mandulára vagy mogyoróra vaj dióra izlés szerint (vagy keverve erre is és arra is)
1 ek kakaóporra
1 tk fahéjra
1 csipet őrölt szegfűszegre
1 tk citromlére
2 tojássárgájára
1 ek cseresznyepálinkára (nekünk nem tudom milyen van itthon, szerintem nem cseresznye, azt tettük bele)
4 ek málna vagy kajszilekvárra

1. A lisztet és a cukrot összekeverjük.
2. Hozzáadjuk a hideg vajat...
3. ... majd a diófélélet, a fahéjat, a szegfűszeget és a citromlevet.
4. Jöhet hozzá az egyik (!) tojássárgája , ill. a pálinka.
5. Az egészet összegyúrjuk, egy gombócot formázunk belőle és folpackkal beborítjuk. Mehet a hűtőbe min. 2 órára.

6. Kivesszük, az 1/3-t félretesszük (vissza a hűtőbe) és a többit kinyújtjuk. Ráteszünk egy kerek, kapcsos tortaformát, körbevágjuk. Ez lesz az alja. A tortaformát kivajazzuk és a tésztát belesimítjuk.
7. Bekenjük a lekvárral.
8. A félretett tésztából egy "kígyót" formázunk és a szélére nyomkodjuk. A maradékból pedig süteményszaggatóval tetszőleges formákat vágunk ki. Ezeket is ráhelyezzük (a klasszikus linzer torta teteje rácsos, de nekünk ez jobban tetszik, mert évszaknak és alkalomnak megfelelően variálható).
9. A másik tojássárgájával bekenjük a szélét és a díszeket.
10. 175 C-n, 30-35 percig sütjük.

Langyosan is finom, de talán másnap még inkább. Jó étvágyat!